Miért emelkedik a cukrom akkor is, ha nem ettem semmit, ami emelhetné?

KérdésekMiért emelkedik a cukrom akkor is, ha nem ettem semmit, ami emelhetné?
Árvai István kérdezte ennyi ideje: 11 év

stewesként voltam jelen, de eltűntem egy időre. Most visszahoz a baj. Na szép dolog.

Áprilisban lecseréltem a d-kont trendre. Akkor minden nap mértem a cukromat több alkalommal is. Volt, amikor napi 4-5 mérés is volt, de legalább egyszer evés után (ez volt a ritka). Úgy két hét után átálltam a napi egy étkezéshez kötődő mérésre. (hétfőn reggel, kedden, délben stb.)
A legdurvább 6,7 volt kaja után, de akkor bűnöztem is. Éhomi 5 körül mozgott, evési után 5,8-6,2 volt a jellemző. Voltak 4,8-4,9/5,1-5,3 párosaim is. Ebben szépen megnyugodtam, s egy időre elhagytam a méréséket. Életmódomon semmit nem változtattam, de most rémülten nézem az értékeket.
Reggel 6,3-6,6 körül indítok, s mindentől felfelé menni látszik.
A mai reggelem:
mérés 5.50-kor: 6,8
mérés 7.10-kor, 4 km tempós gyaloglás után 6,9
reggelire ettem endíviasalátát, uborkát, paradicsomot, paprikát (semmi lé, csak a csupasz zöldség). Most a cukrom 7,4

🙁  

42 Válasz
Best Answer
Sára Biró answered 11 év ago

 Akkor csak a betűk stimmelnek  :-), no az nem az én szakmám , bocsi!
Akkor sok mozgás , elő kell venni a kerékpárt , és a rendszeres étkezés majd segít.
Ja és fő az optimizmus, és írj gyakran,mert valaki biztos ad jó ötletet :-)))

Sára Biró answered 11 év ago

 István nyugodtan írhatod,mert ebből tanulni lehet,na ez egész barátságos. A reggeli mi volt? oda még belefért volna valami . Volt mozgás?

Árvai István answered 11 év ago

Volt mozgás, távolságban kevesebb, mint hétfőn (keddet ellógtam).. 40 percet gyalogoltam botokkal, 2,7 km volt a táv. A reggelit alul méreteztem, szerintem. az csak egy termetes paradicsom volt, s 6 db kolevit keksz. Az összetételénél 2% szénhidrát áll, ebből kevesebb mint 1% cukor.

Sára Biró answered 11 év ago

 Kell enni reggelire valami pirítóst,vagy egy szelet rozskenyeret és akkor minden rendben. A mozgásért gratulálok,mert ebben a melegben ez már szép teljesítmény!

Árvai István answered 11 év ago

Nem tudom már, mi az amit ehetek.
Ma reggeli előtt 5.4 volt, reggeli után 6.8.

A reggeli: saláta, amely állt endíviasalátából, hagymából, paradicsomból, karalábéból, egy kevés sárgarépából, paprikából. Ettem hozzá 6 db kolevit kekszet, ebben a ch 2%. Tudom, Sára mondtad a rozskenyeret, de az sajnos tegnap óta a hűvös hely ellenére megpenészedett.

Judit Kraseczki answered 11 év ago

Lehet, hogy figyelmetlenül olvastalak bennetek most végig, de sehol nem láttam, hogy valaki mondta volna, hogy nagyon figyelj oda a kellő folyadék bevitelre….. Saját tapasztalatból tudom, hogy hiába figyelek oda a korrekt étkezésre, ha nem iszom elég folyadékot, képes a cukrom az egekbe szaladni. Nálam az is lefele mozgat, ha kellő mennyiségű vizet iszom.

Árvai István answered 11 év ago

Köszönöm, erre bizony nem figyelek. Viccelődve azt szoktam mondani, hogy én szárazelemmel működöm. Most ebben a hőségben a megszokottnál jóval többet iszom, de biztosan nem eleget.
Alkati kérdés is gondolom, de tettem is rendesen a jelen állapotomért. Évtizedeken át nem reggeliztem. Amióta nem a nyomdában dolgozom (ott volt menza), az ebéd is gyakran kimaradt. Ennek is már húsz éve legalább. A főnökök csak elvben ismerik az ebédidőt, de nem nagyon tolerálják, ha valaki tényleg ebédel. Persze ezt lehet a felelősség áttolásának is mondani, nem alaptalanul.

Sára Biró answered 11 év ago

 Sziasztok! István mi a baj a reggeli értékeddel ez a lehető legideálisabb, étkezés után 1,5 órával  6,8, Gratulálok! Persze nem feltétlen rozskenyeret kell enni ( én évek óta azt eszem :-), jó amit ettél.
Judit köszi, már sokszor beszéltünk a folyadék pótlásról, de biztos nem lehet elégszer elmondani,hogy reggel víz, tea ,ki mit szeret mindenképpen igyon. 

Árvai István answered 11 év ago

Végtelenül el vagyok keseredve. Olyan jó lenne kiszállni. Elegem van mindenből.
Reggeli után 10.8 (mozgás nem volt, teljes kiőrlésű rozskenyér, 2 vékony szelet parizerrel és paprikával.

Sára Biró answered 11 év ago

 Szia! Egy 10,2 mmol-os vérc. értékért nem szabad elkeseredni, viszont felhívja a figyelmed arra,hogy reggel korán reggelizzél. Amennyiben ismétlődnének ezek az értékek , akkor tényleg keresd fel az orvosod,mert szükséges lesz a gyógyszer. Én a  helyedben kérnék egy labor beutalót!