Néhányan emlékeztek arra,amikor zsemlében határozták meg a cukorbeteg kenyér adagját.
Ma ismét két beteg próbálta elmagyarázni, hogy "bűnözött" mert kenyeret evett, a másik beteg arról számolt be,hogy 15 éve zsemlét eszik és annyira megunta. T,hogy vagytok e kérdéssel?
Több évtizedes emlék a zsömle. Akkor sem sokat ért önmagában és most sem ér semmit, ha csak erre hagyatkozik a beteg. Emlékszem, az első konfliktusom, ami talán kicsit hangosabbra is sikerült a kelleténél akkor volt, amikor a kezelő orvosomtól meg mertem kérdezni, hogy mindig meg kell e ennem az öt zsömlét, vagy helyettesíthetem, illetve ehetek e többet, ha szükségem van rá (35 éve volt) A zt a választ kaptam, hogy a beteg nem kérdez, csak tudomásul veszi, amit az orvosa mond neki. Na ekkor csaptam be az ajtót és mentem át Gyulára Iványi János Tanár úrhoz, akitől azután nagyon korrekt válaszokat kaptam. Tulajdonképpen mindegy, hogy mit eszik a beteg . Természetesen mindig igyekeznie kell az egészségesebb ételeket választani, de az ördög a részletekben rejtőzik. Itt jönnek azután a kérdések. Mit kíván enni, mennyi inzulint kell adnia, milyen fizikai terhelés elé néz, vagy éppen milyen terhelés előzte meg az étkezését, mennyi a mért értéke, milyen általános állapotban van éppen, mennyi inzulint kíván adni, milyen napszak van éppen, jönnek e az időjárási frontok és még sorolhatnám tovább. na ezeket a dilemmákat nem lehet 3 zsömlével megoldani. mert lehet, hogy egyet sem lenne szabad elfogyasztania, vgy éppen mind a hármat meg kell ennie egyszerre. Legyen tisztába a beteg önmagával, a lehetőségeivel, a korlátaival. Ismerje a CH és energia tartalmat, a felszívódási gyorsaságot és előbb GONDOLKOZZON, ÉRTÉKELJEN, majd Válasszon és MÉRJEN. Tudom, ez sem garancia arra, hogy pontosan eltalál mindent, de sokkal nagyobb az esélye ajó értékek elérésének, mint a zsömlére hagyatkozás. Főleg akkor, ha arra nem kapott választ, hogy a zsömléhez mit egyen és mennyit.
Igen még apukámat is zsemlyés modszerre tanitották ö azt is ette.Én soha nem lehet töle jol lakni a teljes kiörlésü kenyér sokkal jobb.
Nem szeretem a zsemlét !! Nálunk volt olyan , még a büfében dolgoztam, hogy amikor félbevágtam a zsemlét tiszta üres volt a közepe . Ebből csinálj azután szendvicset olyan volt mintha nem tettem volna bele semmit. A kenyérre esküszöm én is de csak mindig keveset , nálunk van a Koltsár pékségnek nagyon jó reformkenyere , jó sötétbarna és a Bajor kenyér ezeket váltogatjuk , hogy ne unjuk meg az ízét .
Egy szempontból jó volt. Ha útra kellett csomagolni. Igaz én akkor is inkább kiflit vettem és vittem. Könnyebben meg tudtam rágni és nem morzsálódott annyira. Sokan azért egy dologra nem figyeltek. Kipróbáltam. Soha, egyetlen alkalommal sem volt egyforma a súlyuk. Tehát az mese, hogy egalizált súly, és egységes CH tartalom. Jobban bíztam az általam meg, illetve kimért dolgokban. Volt egy idő, amikor a zsömlét zsömlével korszakot a húst hússal korszak előzte meg, követte. Egyik sem jó. Valahol a mért és kiszámolt középút a helyes. Egy biztos, amióta a féklkilós, szeletelt magvas, barna kenyeret eszem (Pennymarket) sokkal jobbak az eredményeim és az emésztésem is javult. Egy szelet 90% ba 2 dkg. Ebben az esetben már nagyon ritkán mérem a szeleteket. nagyon nem szeretem, amikor a kórházban zsömlét adnak a napi kaja mellé Ráadásul feldarabolják félre, negyedre. csak éppen azt nem lehet tudni pontosan, mennyi is a feltálalt ételek CH tartalma. A zsömle meg csontra szárad a szekrényben. Oda is a megszokott barna kenyeremet szoktam bevinni, a kaják CH tartalmát pedig csak megbecsülni tudom. Szerintem a gyógyításban, illetve a tanácsadásban már túllépett az idő a zsömlés korszakon. Kár erőltetni. Elavult nézetek, elavult módszer.
Sziasztok!!
Én amikor sütöm a zsömléimet, lemérem mindig! Minden egyes darab ugyanannyi dkg!!!
Marika!
Ajánlom próbáld ki az én zsemlémet…. a receptet megtalálod itt is.
Az én zsömléim belseje nem üres…. ezt garantálom. Abban van benne anyag… és nincs felpuffasztva!!!
Kép a Blogban van..
Tönkölylisztből sütöm.
Vigyázzatok, mert sokszor ugyan a kenyér barna… de nem attól, hogy van benne megfelelő rozs, hanem attól, hogy színezik!!!
Jaskó!
Egyébként igazad van amikor én voltam kórházba, hogy beállítsák az inzulin adagomat, meglepetésemre 3 db zsemlét kaptam, pedig az csak 2 éve volt! 🙁
Ebbe az a legviccesebb, hogy még aznap délután, amikor bekerültem, elmondták, hogy a zsemle nem a legjobb, a felszívódása miatt!!! 🙁
Hát akkor ez hogy is van???
Pont a kórházban adnak mást, mint amiről beszélnek!!!!
Kedves Gabriella! Tanúsíthatom és én is meglepődve néztem, hogy még budapesti kórházakban fehér zsemlét adtak a betegnek, akkor már nálunk évekkel korábban korpás zsemle volt. Lehet zsemle is a reggeli, mert azt a kórházban könnyebben kiszámolják,de könyörgöm ne fehér lisztből készült legyen! Akkor, hogy mondjuk el a betegnek nem azt kellene enni. Ha valaki egy-egy alkalommal megkívánja egyen belőle,de ne azért, hogy azt kell enni.
Köszi,hogy már ilyen sokan írtatok a kérdésre:-)
Többiek?
Mikor először voltam cukorral kórházban, reggelire három zsemlét kaptam. Hát, nem laktam jól vele. A meglepetés akkor ért, mikor ebéd mellé nem kaptam kenyeret.Senki se mondta, hogy a három zsemle egész napi kenyér adag. Még a dietetikus se. Ő megmutatta magát, aztán elviharzott, mint a tájfun.Feleségem szokott zsemlét sütni, az finom is, és a cukor se megy fel tőle.