- Diabetes Iskola Kapuváron.
A Kapuvári kórház Uniós pályázata kapcsán lehetőség nyílt a cukorbetegek oktatására. Az elmúlt napon a kapuvári diabetológiai szakápoló szervezésében egy kis létszámú edukáción, megbeszélésen vettem részt. A megjelentek aránya fele-fele arányban oszlott meg a tablettás és az inzulinnal kezelt betegek között. Bíró Sára szakasszisztens rövid köszöntője után egy diavetítéssel támogatott ismereteinket megújító előadást tartott. Kérte, hogy akinek kérdése, észrevétele van az éppen érintett témával kapcsolatosa kérdezzen bátran. Így történt, hogy a CH bevitellel kapcsolatosan több kérdés is elhangzott. Végső soron kialakult egy kérdezz és beszéljük meg rendszerű társalgás, mely során mindenki elmondta az étkezési szokásait, a mai ételeit, és annak hatásait, mért értékeit. Többek részéről elhangzott, hogy a különféle pékségekből kikerülő kenyerek CH tartalma mennyire különbözik egymástól. Ezek a mindnyájunk által, az étkezésünk szempontjából hasznosnak tartott kérdések, beszélgetések érdekesek voltak, hisz sok új ismeretet, útbaigazítást tartalmaztak. Gyorsan eltelt ez több mint két óra. Egy hét múlva újra találkozunk.
Nagyon jók az ilyen megbeszélések , nagyon sok tapasztalatot lehet gyűjteni egymástól a sorstársaktól és megerősítve a szakember véleményével ami nagyon fontos…. Nálunk egyenlőre nem tudok ilyenről .
Sziasztok! Köszönöm István a beszámolót, és annak is örülök,hogy hasznosnak látod. A tavaly Rábakecölben volt hasonló foglalkozás és örömmel mondom,hogy javult az edukációs szint, ez meglátszott a vércukornapló vezetésében, bizony még diétás naplót is hoztak a betegek magukkal. Korábban is gyakran hangoztattam a diétás napló nem a mi "heppünk",hanem anélkül nagyon nehéz tanácsot adni.
Akik valamilyen okból kifolyólag nem tudtak megjelenni, a következő csoportban bepótolhatják.
Még egyszer Pityu köszönöm a beszámolót! Ja a múltkor megjelent beteg már hozta a kenyerét "mérésre" 🙂
Tegnap tartotta soron következő foglalkozását a Diabetes Iskola Kapuváron. A megjelenteket a Kapuvár-Beledi kistérség Egészségfejlesztési Iroda (EFI) képviselője köszöntötte. A foglalkozás első részében átismételtük az előző foglalkozáson hallottakat. Az aktuális téma a napi étrend összeállítása, és annak hatásai, mi és miből mennyi kerüljön a tányérra. Kiemelt téma a zöldség- gyümölcsfogyasztás fontossága. A gyakorlati megvalósítás bemutatásaként pár étel is megmérésre került. (Én egy 21 dkg.-os szép, nagy, piros almát mutattam be, melynek fele elegendő tízóraira.) Végül a vércukorszint méréséről, annak gyakorlati megvalósításáról hallhattunk érdekes, ismereteinket bővítő beszámolót. Egy hét múlva folytatjuk.
Két évvel korábban Diabétesz iskola még csak a kevan :
http://blog.keva.hu/?p=9
Hogy tényleg régi terveid válnak vlóra, arra utal az a tény is, hogy a 9.-edik blog bejegyzés 2012. 01. 28.-án kelt, és felvázolta az iskola, a foglalkozások lényegét, a betegeknek nyujtható segítség értelmét.
Tegnap én is résztvettem egy ilyen elöadáson és nagyon jo volt.Nagyon tetszett hogy beszélgetös nem odaülsz és halgatsz hanem kérdezhetsz és a sorstársaid véleményét tapasztalatát is hallhatod.Érdemes elmenni minden cukorbetegnek még annak is aki már sok mindent tud.
Nagyon jó érzés volt , tegnap megkeresett egy régi ismerősöm , tablettás beteg , hogy segítsek milyen vércukor mérőt vásároljon. Megmutattam a két készülékemet a Trend és Ideál készüléket és ,azt is hogyan kell használni és étkezési tanácsot is kért . Segítettem elmondtam , hogyan tudok jó eredményeket elérni , de ehhez nagyon fontos a mérés is . Elmondtam Neki , hogy ha elmegy valahova mindig legyen a táskában szőlőcukor , valamilyen ennivaló és víz egy kis flakonban ,ez nagyon fontos . Azért jött mert elment valahová és annyira leesett a cukra , hogy a mentők szállították el és nem szeretne újból így járni. Megtanítottam a vércukor mérő használatára . Remélem , hogy elindult a jó úton és jobban odafigyel önmagára.
Záró foglalkozását tartotta a Diabetesz Iskolába a csoportunk. A foglalkozás témája a diabetes láb, és az előző foglalkozásokon hallottak átismétlése. A téma bevezetéseként mindenki kapott neuropátiás tüneteket felsoroló, elemző, tesztlapot, melyen bejelölhette a saját tüneteire vonatkozó válaszokat. Végül a név nélkül leadott válaszokat közösen kiértékeltük.
- Bíró Sára szakasszisztens diaképekkel illusztrált előadását hallgattuk a diabeteszes lábról, mely az alábbi témák köré fogható össze: a láb naponkénti vizsgálatának fontossága, napi bőrápolás szükségessége, a lábtorna rendszeres végzése, a cipő és a zokni vásárlás és viselet alapszabályai valamint az esetleges lábsérülések kezelése..
- Egyik társunk konkrét példákat említett ismerőseivel történtekről: Egy ismerőse építési területen belelépett egy drót darabba, amely a cipőjének gumitalpán át megszúrta a talpát. A sérülését ekkor nem vette észre, csak a rákövető harmadik nap kezdett vele foglalkozni, ekkor már fél lábfeje begyulladt. A gyulladást kórházba kezelték, jegelték, de sajnos a lábfej amputációt már nem lehetett elkerülni.
- Végül a három alkalommal hallotak átismétlésével fejeztük be a diabetesz iskolát.
Esedékessé vált az évente történő ellenőrztő vizsgálatom. A háziorvosomtól kapott beutalók segítségével az alábbiakat fogom bemutatni az ellenőrző vizsgálaton:
- Teljes körű laboreredmények.
- HbA1c átlagos értéket tartalmazó laboreredményt.
- Szemfenék vizsgálat leletét.
- A hangvillás lábvizsgálat eredményét.
- EKG eredményét.
- Naplóim, nyomtatott formában: Étklezési napló, vércukor napló, test tömeg alakulásáról szóló kimutatásom,
- Vérnyomás ellenőrzési napló.
Gratulálok az ötletgazdának, a kivitelezőnek, aki ugye Sárika! A diabetesszel kapcsolatos ismereteinket naprakészen kell tartanui. Ismereteinket bővíteni kell. Nem lehet ott leragadmi, hogy már XX éve cukorbeteg vagyok, én már mindent tudok, nekem úgysem tudnak már újat mondani. Ez egyrészt nem igaz, másrészt felelőtlenség. Ha belegondolunk, hogy diabetesszel töltött, akár több évtizedes együttlétünk alatt mennyi új, és még újabb felfedezés született. Mennyivel egyszerűsödött a kezelésünk, milyen új módszereket vontak be a kezelésünkbe, mennyivel szabadabbá lettünk, mekkorát változott az orvos beteg viszony. Egy tekintélyelvű, majd én megmondom a frankót módszerből szerencsénkre, egy elfogadott partneri viszonnyá változott. És még sorolhatnám a végtelenségig a változásokat. Hát ezért jó naprakésznek és felkészültnek lenni, ebben ad nagy segítséget a diabetesz iskola. Csak azt mondhatom, éljetek, éljünk a lehetőséggel, mert a haszonélvezői mi lehetünk.