Véleményem szerint a fegyelem,a kötöttség,hogy bárhova megy az ember vigyen magával szőlőcukrot,vizet,kekszet,esetleg inzulint!
Kezdetben a tudat,hogy beteg lett,aztán az inzulintól, a szúrástól való félelem. Nem is gondolunk a szövődményekre,pedig arra kellene egy cukorbetegnek gondolni leghamarabb,hogy elfogadja,ha szükség van az inzulin kezelésre.Ma már olyan inzulinok vannak,amelyekkel nincs az a kötöttség,hogy pontosan ugyanabban az órában kelljen adni,ezzel az ember egy kis szabadságot kap,Azonban vigyázni,kell nehogy elfeledkezzünk a szénhidrát számolásról és az eredmények rosszak legyenek!
Üdvözletem!
Igen…….mindhárman igazat mondtatok. Fegyelem, életmódváltás, és bizony mikor megtudtam nagyon kiborultam, egyáltalán nem gondoltam, hogy én még cukorbeteg is lehetek. Nagyon észnél kell lenni, saját kezünkben van az életünk, felelősségudat magamért, pozitív gondolkodás, hogy érdemes…….hmmm szóval sok erő és önfegyelem kell ehhez a betegséghez!
P.S.: messze kikerülöm az üzletekben a csokis pultokat, a cukrászdákba be sem megyek…. jaj de szerettem, sokszor egy-egy finom csoki, vagy süti volt napjaim fénypontja:-)
Szép napokat kívánok:-)
EGY ISMERÖSÖM AZT MONDTA INKÁBB SZURJA MAGÁT MINT GYOGYSZERT SZED. HÁT IGEN KICSIT ELGONDOLKODTAM EZZEN, SZERINTE AZ KÖNYEBB. SZERINTEM NAGYON ROSSZUL GONDOKOIDIK. ÉN HA CUKORBETEG LENNÉK ADIG ÖRÜLNÉK MIG GYOGYSZERT ADNAK…-:)))))
Krisztina!
Megértem a tűszúrástól való idegenkedésedet, de manapság a kutatások azt mutatják, hogy sokkal jobban rendben lehet tartani a vércukor szintet inzulinnal, mint gyógyszerrel. Én ráadásul sok olyan inzulinossal beszéltem már, akik ezt megerősítették, és sajnálták, hogy nem álltak át korábban az inzulinos kezelésre.