Volt már valaki közületek tartósan hypos ájulásban, merevgörcsben?

Nekem egyetlen egyszer volt, de az rendesiből- újraélesztéssel. Én semmire nem emlékszem az egészből, nászút után egy héttel történt éjszaka álmomban. Jó kis "meglepetés" volt az újdonsült férjemnek. Férjem hozott vissza, közben érkezett a mentő is.
Utána nagyon sok kivizsgálás, laborok, többször agyi UH, CT… Hála semmi tartós baj nem lett belőle. Az eset előtt és azóta is mindig megérzem még éjszaka is felébredek. Nekem az analóg inzulin mellett is vannak hatalmas nagy hypoim, ezzel is előfordult már többször is 2006. óta, hogy éjszaka majdnem vakon mentem ki a konyhába, a szemeimmel semmit nem láttam. Ezért este inkább 9-s értékkel és pótvacsival fekszem le a Lantus mellett, mert különben rosszul lennék. Ha meg egy egységgel kevesebbet adok, akkor meg napközben kevés, pedig a hosszút kétszer adom nem hivatalosan.

Még a humán inzulinos korszakomban volt néhány alkalommal lehetőségem megismerkedni a hypo csodálatos világával. Általában egy teljes akaratgyengeséggel jelentkeztek a durva hypok. Semmit nem akartam elfogadni. Sem kaját , sem segítséget, csak lefeküdni és aludni, akár az idők végezetéig. Néhányszor majdnem bejött.  Tettem-vettem, minden egyebet csináltam, csak enni nem akartam. A legdurvább egy esti volt, amikor a család a konyhában ténykedett, én meg a Polip című filmsorozatot néztem. Egyre gyengébbnek éreztem magam, majd engedve a csábításnak eldőltem és belezuhantam egy igen durva hypos ájulásba.Úgy találtak rám, ájult állapotban. Több, mint egy órás merevgörcsben voltam (külső szemlélőnek úgy tünt)  Én beklül valami eszméletlenül könnyűnek és szabdnak éreztem magam. Semmi nem fájt, semmit nem éreztem, csak repültem. A többi egyéb jelenséget le sem merem írni, pedig nagyon érdekes volt. Hihetetlen meglátásaim voltak, ráadásul orvos jelenlétében és általa visszaigazoltam. Aki még nem próbálta, valószínűleg hülyének tartana, ezért le sem írom. Szerencsére a háziorvosunk a szomszédban lakott. A tizenéves fiam teljes erejére szükség volt annak érdekében, hogy sikerüljön vénásan beadni a szöllőcukor oldatot. A feleségem több alkalommal húzott ki a bajból. Ő nővér volt, intenzív osztályos gyakorlattal, mesterien adta be a vénás glukozt. Általában 6 ampulla kellett sorozatban, mire visszataláltam. Kért három ampulla után általában visszatértem, de utána mindig jött egy ismétlés. Kezdetben ugyanis a nyelés soha sem ment és nem szerettem volna megfulladni. Később a Hypo-Kit már sokat segített. Ezzel nagyon gyorsan ki lehetett jönni belőle. A sok hypom azért is következhetett be, mert a polyneuropathya miatt érzetkiesésem van. Mire éreztem a bajt, már késő volt.. Amikor bejött az analóg inzulin és átállítottak, ezek ahypok szépen lassan eltünedeztek, sokat javult az érzékelésem. Már minden további nélkül kontroll alatt tudom tartani magam és meg is tudom oldani a kényes helyzeteket. Azóta nem szorultam mások segítségére. Egy dolog nagyon érdekes az ájulással kapcsolatban. nekem a benn létről csak kellemes emlékeim vannak, ha talán abban az állapotban lépek ki földi valómból, talán még szép is lett volna, de amikor visszatértem általában csak a 3. napon találtam vissza önmagamhoz. Beszédzavar, mozgáskoordinációs zavar, iszonyú fejfájás, gyengeség és aluszékonyság voltak a jellemző utóhatások. Tehát semmiképpen nem kívánom vissza azokat a mások számára talán még megrázóbb (látvány miatti) pillanatokat. Érdekes volt minden alkalommal: tudtam, hogy baj van, tudtam hogy baj lesz, de erőm már nem volt a cselekvéshez.  Nem ajánlom senkinek a "próbálkozást"! Kívánom, soha ne ismerkedjetek meg ezekkel az élményekkel, mert nem érdemes. Talán ezért is érthető, miért van bennem akkora félsz az analóg inzulinok elvétele miatt.

Sokat gondolkodtam, mindegy leírom. Amikor a család felfedezett, már totál merev görcsben voltam. A nejem hívta az orvost. A szobában egy bolyhos padlószőnyegünk volt akkor, az ágyon, amely előtt egy alacsony dohányzóasztal állt olyan helyzetben feküdtem (csukott szemmel) hogy semmit nem láthattam. Ráadásul Zoltán fiam éppen a lefogásomal volt elfoglalva, tehát tőle sem láthettem semmit. Semmire nem reagáltam. Amikor A doktor bejött, nem fűrészelt, hanem az asztal sarkán leütötte a glukoz ampulla fejét és menet közben szívta fel az oldatot. Beadta az első, majd a mégt másik 3X10ml adagot. Reflexem nem volt, szemem csukva. Viszont mindent láttam, mintha kinn lettem volna magamból, ahogy írtam, repültem a szobában., de semmire nem reagáltam.- Amikor kezdtem visszajönni nagyot rándultam, mintha magasról beleejtettek volna az ágyba. A doktor négykézláb matatott az asztal körül. A fejem fel sem emeltem, csak elmotyogtam neki: az asztal jobb első lábától jobbra, egy tenyérnyire van az ampulla teteje (azt kereste) Ugyanis egyszerűen tudtam és láttam mit keres.. Nem volt észnél. Később szinte minden mozzanatot, ami történt visszaidéztem neki. Egyre többet kérdezett és egyre pontosabb válaszokat kapott és egyre jobben nem értette az egészet, hiszen látjhatta az előző állapotomat. Viszont nekem nagyon pontos, szinte 100%-os emlékem maradt minden köztes eseményről, még azokról is, amiket nem láthattam, nem hallhattam. Három tanúm volt jelen, közöttük egy orvos, egy kamasz gyerek, a fiam  és a nejem, aki, mint említettem agysebészeten, intenzív osztályon dolgozó nővér volt. Eltelt már azóta két évtized, de ezek a képek szinte az agyamba égtek, mintha most is látnám, annyira pontosak. Most lehet akár hülyének nézni, akár hitetlenkedni, akár meglepődni, vagy épen csodálkozni, de így volt. Ismeretlen közegben nem szoktam erről beszélni, mert csak beszólnának. Ezért is tettem fel ide ezt a kérdést, mert kíváncsi vagyok, létezik ilyen másnál is, vgy csak én vagyok ilyen csodabogár?

Ilyen kevesen éltünk át kemény hypot, vagy tlán nem is akartok rá visszaemlékezni?

Anitán és Jaskón kívül másnál nem jelentkezett? Pedig a hypótól való félelem az egyik ok amiért sok beteg igyekszik a vércukor értékét "magasabb" szinten tartani . 

Nem kalandvágyból, magamutogatási, vagy elrettentő szándékból írtam le ezeket a sorokat, illetve tettem fel ezt a kérdést.  Kimondottan figyelemfelkeltő célzattal és azért, hogy a beérkezett válaszok szolgáljanak tanulságul, okulásul mindazok számára, akik még nem járták ki ezt az iskolát. Aki teheti kerülje el, aki pedig a legjobb úton van a hypo irányába, az ne pánikoljon, hanem tegye a dolgát.  A Sárika által említett félelem okozzqa nálam is azt a helyzetet, hogy este nem szivesen alszom el 9  alatti vércukor értékkel. Főle abban az esetben, ha mozgalmas (aktív) délutánom volt. Az esetleges egyedüllét csak fokozza ezt az állapotot. Voltam én már kórházban is hypoban (szerencsére felébredtem), miközben a kutya sem nézett rám, pedig előre szóltam, hogy éjfél körül várható.

Tényleg nem volt senkinek ilyen jellegű tapasztalata?

 Pedig most előkerülnek papírok egy-egy igazolás azért,hogy dokumentálni lehessen a hypot.

Régebben amikor még a humán inzulint használtam, nálam szinte havonta volt merevgörcsös hypózás.
Többször a kórházban tértem magamhoz, de olyan is volt, hogy elértem a kapunkig és ott maradtam, még
el sem estem. Úgy vették észre a szomszédok, hogy baj van, hogy nem köszöntem nekik vissza. Olyan is előfordult, hogy felkeltem az ágyból, próbáltam tenni a szokásos dolgokat, és a családtagjaim úgy találtak rám, hogy nyitott szemmel ültem a földön, tiszta kék-zöld folt voltam, válaszoltam is nekik, pedig olyan
görcsös állapotban voltam, hogy ketten alig bírtak felemelni. Ezek már nagyon régen voltak, de sajnos volt
egy hónappal ezelőtt is hasonló hypózásom, a mai napig azon gondolkodom, hogy mi válthatta ezt ki.
Mióta cukorbeteg vagyok én sem érzem meg előre sajnos a hypo tüneteit, ezért jó ha van körülöttem
mindig valaki, aki a beszédemből, a egy helybe való nézésemből -ahogy elmondják- és a lelassult akadozó
beszédemből mindjárt észreveszik. Amikor dolgoztam is a munkatársamnak sokszor köszönhettem, hogy
nem jutottam el a merevgörcshöz, és mint Jaskó is írja azonkívül sok mindenhez, amit egy ilyen alkalommal ,
vagy utána átél az ember. Nekem az egyik orvos a kórházba azt mondta, hogy nagyon vigyázzak, mert a szív
minden egyes görcsös állapotnál nagyon kimerül, és előbb utóbb nem jövök vissza a kómából, mert a
szivem nem bírja sokáig.