Változik e a vércukorszitetek különböző stresszhelyzetekben?

KérdésekVáltozik e a vércukorszitetek különböző stresszhelyzetekben?
jaskó kérdezte ennyi ideje: 10 év

Esetemben két alaphelyzetet figyeltem meg. Egyik a passzív stressz. Ennek hatására minden alkalommal magas cukorszint a válasz. Ide sorolom a tőlem független, általam nem befolyásolható negatív eseményeket. Haláleset,  depressziós állapot,sikertelen élethelyzetek, nem várt káresemények, stb.
A másik, az aktív stressz, amikor minden nagyon jól megy, minden sikerül, örömteli élethelyzetek. Ilyenkor pedig figyelnem kell, mert a cukrom gyakran, akár vészesen is alacsony szintet ér el. Az adott élethelyzettől függően ellenőrzök és szükség esetén módosítom az inzulin mennyiséget, illetve variálok az elfogyasztott szénhidrát mennyiséggel.

12 Válasz
Best Answer
stewes answered 10 év ago

Tavaly diagnosztizálták a cukrot, pontosabban a családorvosom egyetlen magas labor alapján azt mondta, hogy dm-om van. Nem küldött azóta sem sehová kivéve labort és szemorvost. Az idén a jogsihoz sem küldött szakorvoshoz. Táblát kellett nézem, vérnyomást mért és írta az igazolást. Hogy ez mennyire szabályos és célszerű nem tudom. Magam is úgy gondoltam, ahogyan írod.
Mérem és nincs változás. Sajna ez a hangulatomra is igaz.

Sára Biró answered 8 év ago

 Üdv az oldalon kedves Salamon Imre! Köszönjük a véleményt. Valóban a könyvekből csak az alapokat lehet megtanulni , fontos a tapasztalat szerzése. Egy cukorbetegnek folyamatosan tanulnia kell csak úgy tudja kézben tartani az állapotát ( vagy még így sem?). Mindannyian tanulunk egymástól.

Marika answered 8 év ago

Az a tudás amit a saját bőrünkön tapasztalunk meg , mert mindenkinek másképpen reagál a szervezete bizonyos dolgokra . Gondolok itt az időjárás változásaira amik befolyásolják a vércukor értékeket a közérzetünket . A gyógyszerekre és az inzulinra is másképpen reagálunk , ugyanaz a betegség mindenkinél más hatásokat válthat ki . A stresszes helyzeteket is másképpen reagáljuk le , ez lehet korfüggő is és az egyéni érzékenység is közre játszik ebben.Ezen az oldalon nagyon sok tapasztalatot lehet szerezni , aminek nagy hasznát vehetjük a saját problémák megoldásában csak nyitott füllel és szemmel olvassunk az itt kapott szakmai javaslatokat és a sorstársaink által leírtakat.