Utazási tanácsok cukorbetegeknek

KérdésekUtazási tanácsok cukorbetegeknek
Sára Biró kérdezte ennyi ideje: 10 év

Utazás során a cukorbetegek számos problémával találkozhatnak, azonban a megfelelő felkészülés, az útvonal és az utazás módjának megválasztásával, valamint néhány alapvető szabály betartásával ezek kiküszöbölhetőek.
Az utazás előtt egy-két hónappal érdemes az előkészületeket elkezdeni. A kezelőorvostól be kell szerezni az utazáshoz szükséges igazolásokat. Tabletták esetén az igazoláson legyen feltüntetve a készítmény neve, nemzetközi hatóanyag-elnevezése (lehetőség szerint ATC 7 kód is), a szükséges dózis. Inzulinkezelés esetén hasonlóan kell eljárni, azonban itt az ampulla inzulinkoncentrációját is érdemes feltüntetni tekintettel arra, hogy az országok között lehetnek különbségek.Az igazolás a beadó eszközre (pen, inzulinpumpa, szerlék, beadó tű), valamint a súlyos, alacsony vércukorértékkel (hipoglikémiával) járó rosszullét esetén szükséges Glukagon injekcióra is térjen ki. Érdemes a cukormérőt, ujjbegyszúrót és a tesztcsíkokat is belevenni az igazolásba, mert főleg reptéri ellenőrzéskor ezek is jelenthetnek problémát. Az igazolást általában angolul, illetve az adott ország nyelvén célszerű kiállítani, nagyobb utazás esetén az öt világnyelven is indokolt lehet.
A kezelőorvossal célszerű egyeztetni, hogy mire kell az utazás alatt fokozottabban odafigyelni
Nagy valószínűséggel az eddigi kezelés során már felmerülő problémák jöhetnek elő ismét, ezért az általános tanácsok mellett az egyénre szabott javaslatok is fontosak. Inzulinpumpa használóknál, üzemzavar esetére legyen hagyományos beadó eszköz, tű és szükséges inzulin is. A szükséges dózisokat szintén egyeztetni kell a kezelőorvossal.
Érdemes már jó előre tájékozódni arról, hogy a nyaralás helyén milyen klimatikus viszonyok vannak, mivel a melegebb éghajlaton több inzulin beadására lehet szükség. Hosszabb távollét esetén ezen kívül érdemes rákérdezni arra is, hogy milyen gyógyszerkészítmények érhetők el adott területen, az inzulin milyen kiszerelésben kapható és hogyan szerezhető be. Biztonság kedvéért ne csak tartalék inzulint, hanem érvényes receptet is tartsunk magunknál. Utazás előtt legalább egy hónappal gondoskodjon a szükséges védőoltások felvételéről. A cukorbetegek minden védőoltást megkaphatnak, ezek döntő részét a családorvos is beadhatja.
Repülőjegy- és szállásfoglalásnál is jelezzük, hogy cukorbetegség miatt milyen étrend betartása szükséges
Ez nem csak a cukorbetegség miatt, hanem egyéb okok miatt is fontos lehet, így a laktózérzékenység, lisztfehérje-érzékenység (glutén), stb. A legtöbb nemzetközi repülőjáraton és a nagyobb üdülőhelyeken biztosítanak diétás étrendet, amennyiben ezt előre jelezzük.
Indulás előtt mindenképpen kössön biztosítást, mert lehet, hogy orvosi ellátásra lesz szüksége! Itt szintén fel kell hívni a cukorbetegségre a figyelmet, mert ez lehet, hogy növelheti a biztosítási összeget, de még mindig gazdaságosabb, mint az esetleges egészségügyi ellátás teljes díjának kifizetése.Érdemes tájékozódni az úticélhoz legközelebbi kórház hollétéről, esetleg e-mailben jó előre felvenni velük a kapcsolatot.
Az utazáshoz célszerű úticsomag összeállítása. Legyenek benne a szükséges gyógyszerek (a szokásos adag kétszerese ajánlott, fele a kézi poggyászban, másik fele a bőröndben), az orvosi igazolások, hipoglikémia kezelésére szolgáló gyógyszerek, ennivaló (késés vagy hosszabb út esetére), víz (a megengedett mennyiségben) és szőlőcukor! Az utazócsomag ezen kívül tartalmazza még a vércukorméréshez használatos eszközöket is, valamint elegendő tesztcsíkot.
Ha repülővel utazunk, fontos szempont hosszú utazások folyamán az időzónák átrepülésének kérdése. Nyugat felé haladva hosszabbodnak a nappalok, nyúlik az ébrenlét. Emiatt a terápia módosítására lehet szükség, amit a kezelőorvosával egyeztessen. Vízi utazás, repülőút során jelentkező tengeri vagy légi betegség (hányással, szédüléssel jár) az anyagcsere kisiklásához vezethet. Megelőzésére és kezelésére szolgáló gyógyszerek is jó, ha kéznél vannak. Emellett a légi utaskísérőt is tájékoztatni kell a betegségről
Az inzulint szállítása során védeni kell a direkt napfénytől, és hűvös, de nem fagyos helyen kell tartani
Éppen ezért repülőgépen mindig a kézipoggyászában helyezze el a készítményeket. Autóban, buszon ne hagyja az utastérben, de hosszabb távon a csomagtartóban se tárolja. Bár a mai, korszerű készülékek nagyobb hőmérsékleti intervallumon belül tudnak mérni, azért a tesztcsíkot és a cukormérőt se hagyjuk tűző napon, vagy fagyos helyen. Amennyiben ez mégis bekövetkezett ne próbáljuk meg gyorsan hűteni, vagy melegíteni, mert az csak további károsodásokat okozhat.
A cukorbetegek számára a megfelelő táplálkozás alapvető fontosságú. Éppen ezért olyan szempontból is végig kell gondolni az utazást, hogy hol lehet megállni enni, ott milyen élelmiszert lehet beszerezni. Ha az utazás során vagy a nyaralás alatt nem érhető el jó minőségű és megfelelő mennyiségű táplálék, akkor gondoskodni kell szendvicsekről és más harapnivalóról. A nyaralás során is óvakodni kell a felesleges kalóriabeviteltől, különösen a cukrot tartalmazó ételektől. Nyaralás során kötelező a rendszeres vércukormérés, minimum reggeli előtt és minden főétkezés után 2 órával.
Nem szabad megfeledkezni a testmozgásról sem. Egy nyaralás során számos sportolási lehetőségre, kirándulásra nyílik lehetőség. Ilyen esetekben az inzulinkezelés módosítására, megfelelő szénhidrátbevitelre van szükség.
Betegségéről jó, ha egyik utastársa és az idegenvezető is tud, főleg, ha egyedül, kísérő nélkül utazik. Lehetőség szerint fel kell hívni a figyelmüket a rosszullét esetén szükséges teendőkre, de a legfontosabb, hogy időben felismerjék a bajt, és ha kell, mihamarabb szakember segítségét kérjék.
Forrásanyag: Roche Accu-Chek Hírlevél-Diabvilág

10 Válasz
rgyorgy answered 10 év ago

Úgy tűnik, nem egy sikeres téma az utazás, pedig rendkívül jó hatással van az egészségünkre.Maga a felkészülés, utána az élmények feldolgozása, kiváló "gyógyszer".

Hné M Melinda answered 10 év ago

Sajnos már túl vagyok az utazáson, de bármikor visszamennék. Repültem, és szerencsére minden gond nélkül. Igaz, csak a szemem miatt izgultam, mert az inzulin  szerencsére nem okoz gondot. Első alkalommal nagyon izgultam, hogy fogom felvinni a gépre, emlékszem a férjem külön elment a reptérre megkérdezni a teendőket. Azóta már nagyon könnyen megy, előre kiteszem a táskából, megmondom, hogy inzulin és semmi gond. Viszont igazolást nem szoktam magammal vinni, a kórházi záróm és a legutolsó javaslatot viszem. Szóval utazás alatt semmi probléma, nyaralás alatt sajnos azért volt több kalóriabevitel, de a cukrom teljesen rendben volt. Nagyon sokat kirándultunk, másztunk magasra, ezért megengedhettem, hogy emelem a bevitt CH-t (tudom, hogy az inzulint is lehetett volna csökkenteni), de szeretek enni, és nagyon jó kaják voltak.          Úgyhogy megérte az előkészület, Györgynek igaza van ez maga a "gyógyszer". És nekünk a hozzákészülődést meg kell szokni, kicsit kell csak több odafigyelés akár egy egész napos kiránduláshoz, túrához. Mi arra sem mehetünk meggondolatlanul, "üresen".

Christine answered 10 év ago

Nekem egy nagy tapasztalatom volt utazással: a tűt többé nem viszem átlátszó tokban. Az idióta biztonsági őr nem akart beengedi a fesztiválra, mert biztos drogozni akarok.

Sára Biró answered 10 év ago

Ezért is érdemes, hogy legyen mindenkinél Diabéteszes kártya, akkor ezt a egy biztonsági őr is eltudja olvasni. 

Christine answered 10 év ago

Az se volt neki elég, azt hitte drogozni akarok…végül mondtam, hogy hívjon valaki feljebbvalót, ő beengedett. Sajnos sok helyen buta biztonsági őröket alkalmaznak, az erő a lényeg.

Sára Biró answered 10 év ago

 Sajnos sok a drogos 🙁 , és az emberek nem kellően tájékozottak még most sem amikor annyi szó esik a diabéteszről.

Christine answered 10 év ago

A vicc az volt az egészben, hogy még vissza is kérdezett, hogy biztosan cukorbeteg vagyok? Nah nem, csak úgy kitaláltam, és szereztem pár inzulinos tűt 😀

Sára Biró answered 10 év ago

 Hát igen szomorú 🙁 volt diabéteszes kártyád? Akkor a hitetlen is elhiszi.

Christine answered 10 év ago

Képzeld, volt. Erre azt mondta, hogy ilyet bárki tud nyomtatni. Végül kivertem a hisztit (főleg, hogy még újságírói jegyem is volt), aztán nagy nehezen beengedtek.

Sára Biró answered 10 év ago

 Jól tetted!