Olivaolajat vettem, vagy pénzemet adtam a maffiának?

KérdésekOlivaolajat vettem, vagy pénzemet adtam a maffiának?
Árvai István kérdezte ennyi ideje: 10 év

Életemben talán másodszor vettem egy üveg olívaolajat, hogy adjak az egészségemnek. De az is lehet, hogy első alkalom. Rossz szokásomhoz híven utólag kezdtem tájékozódni.
És mit találok? Ezeknél még a gyesznózsír is jobb, mert szinte mind hamisítvány. A maffia igen jól megél belőle. Ennek származási helye EU (több cikk szerint ez eleve gyanúra ad okot), s több forrásból származó keverék. Úgy amúgy olasz. De azt is olvasom, hogy az olasz szinte soha nem az, hanem spanyol. Persze nem az, amit a termelőnél, helyben lehet kapni. Azokkal nincs baj.
Sok termékben 1% a valódi extraszűz olaj, a többi finomított, káros. Nem jobb, mint a napraforgóolaj. De rá lehet írni, hogy olíva, s a tudatos-tudattalan vásárló máris meg van vezetve.
És ettől függetlenül is olvasom, hogy nagyon óvatosan kell bánni a teljesen jó olívával is, mert ha sokáig, vagy magas hőfokon hevítjük, akkor szépen átalakítjuk rákkeltővé.
De én nem csak kenyeret mártogatnék bele (azt a legkevésbé), meg salátára locsolnám, hanem főtételhez is szeretném használni. Óvatos leszek, de ha eleve rossz az amit vettem, akkor kár volt rá kidobnom 1100 forintokat hét decihez.
Egyébként ezt olvasom a palackon (San Fabio Olio extrawergine di oliwa) közvetlenül olívabogyóból, kizárólag mechnaikai eszközökkel előállított első osztályú olívaolaj. Európai Uniós olívaolajok keveréke.

Szóval most tanácstalan vagyok.

Volt egy másik palack is. Az valamivel drágább volt, de annak a leírásában olívapogácsa volt írva, mint kiindulása alap. De abból a wiki szerint a kamu olívaolajat készítik. De akkor miért drágább?

4 Válasz
Sára Biró answered 10 év ago

 István az én olíva olajam szögletes üveg,akciósan 999 Ft volt ( 750 ml),egész jó ízű. Ezzel megvagyok elégedve.

Árvai István answered 10 év ago

Ez is szögletes, sötét üveg. Az eltérő ár nem drámai, de az Isten sem ismeri magát ezeken a cikkeken. Azt is olvasom, hogy azok terjesztik ezeket a maffiás dolgokat, akik a másik bandához tartoznak. A napraforgó is egész jó üzlet.

rgyorgy answered 10 év ago

István, szerintem tökéletesen megbízhatsz az olívaolajad minőségében, és valódiságában. Tavasszal, a Ligurparti csavargásaink során voltunk az Imperia-i feldolgozóban. Itt van a világ egyetlen Olívaolaj Múzeuma is. Bőséges információt kaptunk az olajfák történetétől, a feldolgozáson át az értékesítésig.Az EU jelzés garancia arra, hogy nem hamisítvány amit vásárolunk.  A Shopban hihetetlen mennyiségű, minőségű, fajtájú  és kiszerelésű termék van. Nagyon sokféle formában, ízben  hasznosítják amit kóstolásokkor tapasztaltunk is. Nagyn kiterjedt ellenőrző hálózat figyeli egész Európában, hogy ne tudjanak hamisítani.
Ősszel dél Olaszországban is hasonlókat tapasztaltunk.Óriási olajfa ligetek vannak. Kapri szigetéről olyan kapribogyót is hoztam, amit magam szedtem a fáról. Napi rendszerességgel eszik arrafelé a bőségesen, olajjal meglocsolt saláta féléket. Az éttermek asztalán üvegbe van szabadon az olaj, mindenki ízlésének megfelelően annyit önt még a salátára, amennyit akar. Ami a rákkeltést illeti, nem az olaj a rákkeltő. Kirívó példák a lángossütőknél lévő használt olajok, amibe sütik a lángost.A tésztáról lehulló apró, agyonégetett lisztmaradványok a rákkeltőek.

Árvai István answered 10 év ago

Köszönöm szépen a válaszod! Dalmáciában is tapasztaltam, hogy az olíva alapvető.