Nálatok kialakult a partneri kapcsolat a gondozó személyzettel a diabetológián?

KérdésekNálatok kialakult a partneri kapcsolat a gondozó személyzettel a diabetológián?
Nanita kérdezte ennyi ideje: 9 év
9 Válasz
jaskó answered 9 év ago

Én igyekszem, hogy minden, engem kezelő eü dolgozóval jó kapcsolatot alakítsak ki. A diab gondozó kiemelt fontosságú. Azt hiszem elegendő ha csak számot említek. A kezelőorvosom még osztályos orvosként kezdett el velem foglalkozni. Ennek már 34 éve Ő azóta igen elismert szaktekintély, egy nagy megyei kórház teljes belggyógyászati részlegének főorvosa, a MDT tagja lett. Én pedig maradtam, aki voltam: egy még ma is élő és viszonylag jól élő, jó állapotban lévő cukorbeteg. Ezt elmondhatom a szakdolgozókról, az asszisztensekről a teljes II. belosztály minden dolgozójáról. Hiszen szinte úgy járok közéjük, mintha haza mennék. De ilyen viszonyom alakult ki a szemészeti ellátás területén is. Volt kezelőorvosom, az intézmény bezárásáig, 17 éven keresztül kezelt eredményesen. A mostani szemész Tanárnő is már 6. éve kezel. Igyekszem megfelelni az elvárásaiknak, de ők is hajlandók voltak elfogadni engem partnernek a saját betegségem kezelésében. Egyedül nem megy. Kezelhet Nobel díjas prof, ha nem találjuk meg a normális viszonyt egymással emberileg, az a kezelés is eredménytelen marad. Én csak köszönettel tartozom nekik, mert az állapotom úgy alakult, ahogy és sokat tanultam tőlük. De bevallásuk szerint én is tudtam nekik a magam eszköztárából újat mutatni, amit addig még nem tapasztaltak.  Tehát a viszony kölcsönös és nagyon emberi és nagyon eredményes. Viszont, ha bármely területen nem voltam megelégedve az emberi hozzáállással, azonnal orvost váltottam. Mert a lekezelő, lekicsinylő, magatartást soha senkitől, semmilyen formában nem voltam és nem vagyok hajlandó eltűrni!

Nanita answered 9 év ago

Köszönöm a választ Jaskó.

Marika answered 9 év ago

Igen , nagyon jó kapcsolat van a diabetológusom  és közöttem . A főorvosnő és a szakasszisztensem telefonszáma ott van betárolva a telefonomban és ha bármilyen problémám lenne bátran hívhatom Őket . Személyesen is pl laborba megyek mindig megállítanak megkérdezik hogy vagyok , nincs -e szükségem valamire . Ez egy 25 éves kapcsolat , még akkorról amikor én nem voltam cukorbeteg.

Zsuzsanna Német answered 9 év ago

Én úgy érzem minden rendben van a kapcsolattal!!Kérdezhetek ha  bármi baj van ,és szinte egyszerre választ is kapok,tehát mindenféle segitséget megkapok megkapunk,nem tudnék rosszat mondani!!! Engem meg úgy is jól ismernek betegségeimmel eggyütt,ennyit tudnék irni!!

Zsuzsanna Német answered 9 év ago

Nanita felétek hogy működik ez a dolog?Igaz nekem ez a véleményem de lehet hogy más mást irna ezért lenne jó ha többen válaszolnátok az itt feltett kérdésre!!!

Sára Biró answered 9 év ago

 Igen én is örülnék neki, ha minél többen írnátok e fontos kérdésről!

Sára Biró answered 9 év ago

 Ez egy annyira jó téma örülnék,ha többen is hozzászólnátok!

Sára Biró answered 9 év ago

Kevesen írtatok erre a kérdésre, pedig nagyon fontos a partneri viszony kialakítása, mert eredményes munkát csak úgy lehet elérni. Nagyon szomorúak vagyunk akkor amikor a beteg "csak" szakorvosi javaslatért jön és semmilyen más kérdése nincsen ! 🙁

Sára Biró answered 9 év ago

 Szilvia Tatár bejegyzése  a keva fb-on : " Előnyben részesítem én is a kölcsönös kapcsolatokat. :O) Szakember-páciens viszonylatban is. És persze olyan választ tudok adni, amit ismerek… arról, hogy mi kerül a naplóba. A diabétesszel bekerül az ember egy hatalmas elvárásrendszerbe, kezdettől. Függetlenül, hogy akarja-e vagy sem, a betegségét elfogadta-e vagy sem? Van olyan, hogy az elvárásrendszer léptéke nagyobb, mint amit a beteg be tud fogadni. Nem a tápanyag táblázat oldalszámaira gondolok. Hanem lelkileg. Van olyan, mikor a szakember nem kíséri a pácienst végig az elfogadás útján. Egyből kell minden. Van olyan, mikor a hibázás rosszallást vált ki a páciens felé a szakembertől. Egyetlen kérdés nélkül, hogy mitől nehéz, mit figyelt meg, mit tudna megtenni? … ill. útmutatás nélkül. Esetleg apróbb lépést kérve, amire talán képesnek érzi magát az ember. Vagy még embernek nézi magát a fenti hangulatot tükröző kontrollokon után. Ezek a benyomások nem ébresztik fel a gyermeki kíváncsiságot (a felnőttben sem), ami tovább lendíthet, nem erősítik a meggyőződést, hogy képes lehet a páciens a vércukrok befolyásolására. Évek múltán is ott állhat az ember, hogy "nem megy". Ellenállás. Tehetetlenség. Van, hogy eljuthat oda a páciens, hogy hiányos lesz a napló. Magának mér, de nem írja be. Vagy magának se mér már. Fáj a szúrás, a mérés eredménye. A szakember rosszalló pillantása, mondatai meg már roskasztó terhet jelentenek. Senki nem akar eleve rosszat a szakembernek és önmagának sem. ÉS VANNAK szakemberek, akik nem hagyják magukra a pácienseiket. A bajba jutottakat sem. Akik évekre megrekedtek ott: hogy elfogadás nélkül tényleg nem lehet lépést tartani tartósan, a diabétesz melletti napi elköteleződés nélkül. Vannak szakemberek, akik szinte láthatatlanul, de szilárd és feltétel nélküli elfogadással emelik fel a pácienseiket. Segítenek az elvárásrendszert újra értelmezni, kis részekből felépíteni, élhetővé, megvalósíthatóvá tenni. Ez nem jelenti az elvárás nélküliséget! A találkozás 10 percében jut idő ránézni a páciensre is. Van lélek, elismerést kifejezni a páciens törekvéseire, akkor is, ha számokban még nem mérhető. Kölcsönös őszinteség ágyása ez. Lehet hibázni. Azt be lehet írni a naplóba, mert nem kíséri az a bizonyos pillantás. És ami a legkülönösebb, hogy a leírt hibák elfogadhatóvá válnak, nem kell láthatatlanná tenni őket: lehetőség van az elemzésre, az újbóli nekifutásra és az ebből való tanulásra. Mert van, hogy évek teletek el, ennek áldása nélkül. És a 10 perc nem zárul bátorító mondat vagy jókívánság nélkül. És van, hogy ezek után a napló a mért értékeket tartalmazza, a HbA1c pedig azokat tükrözi. És az már nem is olyan rossz. Sőt :O) Köszönet érte! "