Minden nap meg kell vívni a harcot, de soha nem feladni!

KérdésekMinden nap meg kell vívni a harcot, de soha nem feladni!
Sára Biró kérdezte ennyi ideje: 11 év

" Csak biztatni tudok mindenkit: nem szabad feladni! Nem szabad görcsösen erőlködni. Akarni kell, tanulni kell, tenni és együttműködni kell. Életmód és szemléletváltás kell. Nekem több mint egy évtizedembe került. Szerencsém volt. Időben észhez tértem és nagyszerű orvosokkal hozott össze a jó szerencsém. A sikerbe mindenki beletette a magáét. Orvosaim a szakmai tudásukat, az emberségüket, én a tanulni vágyásomat, együttműködési hajlandóságomat.Aranyszabály: nem a megváltoztathatatlant kell siratni, önmagunkat, másokat vádolni, hanem elébe kell menni a dolgoknak. Figyelni önmagunkra, megismerni magunkat és a cukorbetegséget. Keresni és megtalálni az összefüggéseket. Gondolom, sőt biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez sikerült, de abban is biztos vagyok, hogy még többen lehetnénk!!! "J
Jaskótól idéztem.
Ti éreztétek, hogy feladjátok?

11 Válasz
rgyörgy answered 10 év ago

Kedves Anita,
Természetesen elfogadom, és megértem a betegséggel kapcsolatos problémákat, gondokat. Nálam is előfordul, hogy szivárog az inzulin a penből. A ragacsot és a kezem lemosom és ezzel lezárom az ügyet. A komoly ügyekben azért vagyok "szerencsés" mert csak kezelni akartam a problémákat, amik nekem is bőven kijutottak. Előző házasságomban évekig úgy  éltem, hogy éjjel, alvás közben felkellett ébrednem a gáz halk szivárgására amit az ex nejem kiszokott nyitni. Mint kiderült elmebeteg lett.A lányunknak reggel lehetőleg nyugodtan kellett iskolába mennie, nekem pedig dolgozni. Tizenöt év után mikor váltunk tiltakozott a bírónőnél, hogy a gyereket nekem ítéljék.Az volt az indoka, hogy azért akar velem maradni a lányunk, mert szexelünk.  Azonnal elrendelték mindhármunk igazságügyi pszichés vizsgálatát. Ez se volt semmi!. Nekem ítélték a lányunkat, én neveltem fel. Hat évesen a háború alatt végig menekültük az országot, mindig a frontvonal közelében. Két alkalommal túléltünk szőnyeg bombázást mikor azt az állomást bombázták ahol voltunk. Tízévesen volt először pánikrohamom, mikor egész éjjel őrült módjára menekültem, futottam, mondhatni a végkimerülésig. Nem jelent gondot ez a betegség, mert tudom kezelni frontin nélkül is. A problémák, bajok edzetté is tehetik az embert. Sok múlik azon hogyan tudjuk magunkban feldolgozni az eseményeket. ehhez kívánok sok sikert!