Miért emelkedik a cukrom akkor is, ha nem ettem semmit, ami emelhetné?

KérdésekMiért emelkedik a cukrom akkor is, ha nem ettem semmit, ami emelhetné?
Árvai István kérdezte ennyi ideje: 10 év

stewesként voltam jelen, de eltűntem egy időre. Most visszahoz a baj. Na szép dolog.

Áprilisban lecseréltem a d-kont trendre. Akkor minden nap mértem a cukromat több alkalommal is. Volt, amikor napi 4-5 mérés is volt, de legalább egyszer evés után (ez volt a ritka). Úgy két hét után átálltam a napi egy étkezéshez kötődő mérésre. (hétfőn reggel, kedden, délben stb.)
A legdurvább 6,7 volt kaja után, de akkor bűnöztem is. Éhomi 5 körül mozgott, evési után 5,8-6,2 volt a jellemző. Voltak 4,8-4,9/5,1-5,3 párosaim is. Ebben szépen megnyugodtam, s egy időre elhagytam a méréséket. Életmódomon semmit nem változtattam, de most rémülten nézem az értékeket.
Reggel 6,3-6,6 körül indítok, s mindentől felfelé menni látszik.
A mai reggelem:
mérés 5.50-kor: 6,8
mérés 7.10-kor, 4 km tempós gyaloglás után 6,9
reggelire ettem endíviasalátát, uborkát, paradicsomot, paprikát (semmi lé, csak a csupasz zöldség). Most a cukrom 7,4

🙁  

42 Válasz
Best Answer
Sára Biró answered 10 év ago

 Akkor csak a betűk stimmelnek  :-), no az nem az én szakmám , bocsi!
Akkor sok mozgás , elő kell venni a kerékpárt , és a rendszeres étkezés majd segít.
Ja és fő az optimizmus, és írj gyakran,mert valaki biztos ad jó ötletet :-)))

Nanita answered 10 év ago

Kedves István,
én is sokszor feltettem ezt a kérdést már magamnak a 31 év alatt.

rgyorgy answered 10 év ago

Kedves István, üdvözöllek.
Nálam is így működik a cukor. Ma reggel 7-kor mértem 4,7-et. Utána vérvételre mentem az Örs vezér térre, tehát nem adtam be az inzulint, és nem ettem. Mikor hazaértem fél tízkor a cukrom 6,2 volt az utazás után.
Ez mindig így működik, és nekem a lényeg, hogy a vc értékeim jók legyenek. Én minden főétkezés előtt és után mérem a cukromat.

Nanita answered 10 év ago

Szerintem panaszra okot nem lehet, ezek gyönyörű értékek.
Vannak itt többen, többek között én magam is, aki bizony nagyon örülne ha ilyen értékeket mérne, pedig a Jó isten látja, hogy mennyi mindent megteszünk.
Tényleg. Az mitől függ, hogy valakinek ilyen szuperek az értékei, míg másnap ha belegebed sem tud normális lenni?

Nanita answered 10 év ago

Én meg itt sresszel magam, hogy másoknak milyen szépek. 🙁

Sára Biró answered 10 év ago

 Üdv kedves István! Nemrég olvastam az egyik bejegyzésed és eszembe jutott vajon mi lehet Veled?
Mi változott azóta? Szedsz gyógyszert a cukorbetegség miatt?

Ezek nem annyira magas értékek, viszont az idő ahogy megy előre romlik az anyagcsere és ez a reggeli értékekben mutatkozik meg.  Minél később méri valaki a reggeli vércukor értéket annál magasabb, még ha nem eszik semmit akkor is felugrik,mivel a májból a keményítő lebomlik,ezáltal emeli a vércukrot . Cukorbetegnél az 5-6 mmol/l vérc érték ideális, illetve étkezés után 1,5 órával a  7,6  mmol/l-ig úgyszintén. Reggelire egy szelet rozskenyeret,vag  1-2 Abonettet meg kell enni a saláták mellé.
Egy tablettás betegnek elég heti 4-5 mérés,csak az legyen a nap különböző időszakában.
 

Árvai István answered 10 év ago

Köszönöm, hogy emlékeztél rám. Itt mindenki nagyon kedves és segítő.
Erős stresstablettákat szedek. Munkanélküliség-tabletta, betegamamám-kapszula, elmentemazéletmellett-drazsé. Mást nem. Tudom, el kellene menni orvoshoz, beszélni vele, rendesen diétázni, nem idegeskedni. Egyedül vagyok a bajaimmal, nincs leánypajtásom, nem is volt soha. Talán, ha másképpen alakítom ezt, a bajok is elkerülnének. Bár azt mondják…
Egyébként mindenféle orvoshoz is kellene mennem. El tudom képzelni, hogy úgy húsz éve valami fertőzés ért. Akkor voltam orvosnál, többször is, de kinevettek, hogy olyan nincs, mint amiket mondok.
Ez deréktáji fájdalom volt, ami a bal vesém felől indult köldökig. Ugyanakkor egy tenyérnyi helyen forró és száraz lett a combom, és rengeteg székletem volt. Ez elmúlt, de sokáig nem volt jó a májfunkció. Már nem emlékszem, mely értékek, kb. 4. Hepatitisz szűrésen voltam, az negatív lett.

Biztosan sokan esnek a hibámba, hogy az elején nem veszik komolyan a dolgot, s ez az izé azért dolgozik tovább, s a mézesheteknek egyszerre vége. Lehet, nálam is ez történt?
Hülyén eszek tudom. ebédre megettem egy lipóti tönkölykockát, a másfél-órás mérés 8,4 volt.

Sára Biró answered 10 év ago

 Köszönöm, köszönjük az oldal nevében,ha így érzed és ennek őszintén örülök!
Valóban emlékszem hírlapárusként dolgoztál és reméltem,hogy azóta sikerült munkát találni.
Mézes hetek az 1. típ. cukorbetegségnél vannak. Nem szedtél fel plusz kilót a nyugtatók miatt?
Első lépésként fontos lenne a rendszeres étkezés bevezetése, ha ezzel nem megy akkor mindenképpen keresd fel az orvosod.
-reggel időben egyél egy szelet kenyér, saláta tea vagy víz 2-3 dl  ilyesmi.
-ha ilyenkor mozogsz vigyél magaddal valamilyen idénygyümölcsöt, vizet, akkor ebédre nem éhezel annyira meg,hogy felfald az egész Konyhát 🙂
-ebédre ami kikerül levesféle,főzelék,párolt zöldség….
-délután ismét ehetsz valami salátát, vagy gyümölcsöt,vagy kefirt
-vacsora  ami reggel,vagy ami ebédről megmaradt
Egy héten mérj 5-6 vércukrot különböző időben, figyeld meg melyik étel emeli meg jobban a vércukrod.
Mozogj minél többet, az jó a stresszre, és a vércukor értékekre is.
Tényleg keresd fel az orvosod és kérj labor beutalót HbA1c-re is. 
Egy 8,4 -es vércukor miatt még ne ess kétségbe,de legalább tudod miért emelkedett meg ennyire.

Árvai István answered 10 év ago

(Nem szedek nyugtatót és nem voltam hírlapárus. Tördelőszerkesztő voltam, a munkámat adták ez árusok.)
Plusz kiló sajnos jött rám, de voltam több is. 172 cm vagyok, 56 éves (ez önmagában elkeserít), s most 77 kg alatt vagyok. Amikor pár éve mondta az orvos, hogy cukorbeteg vagyok, akkor 86 voltam, rá másfél hónapra pedig 74 alatt. A tempó gyors volt, de azt a súlyt lenne jó tartani. Tavasz óta kúszott vissza, káb három évig tartottam.

Sára Biró answered 10 év ago

Most olvastam az itteni bejegyzésnél,hogy erős stressz tablettát szedsz ,és emiatt írtam a nyugtatót. Félreértettem a tablettát ? a munkanélküliség a" stressz "tabletta?