A szakma azt hitte, hogy jóval több cukorbeteget érint majd az analóg inzulin támogatásának szigorítása, de máris javult a beteg-együttműködés, ezért sokaknál hatásosabbá vált a terápia – mondta a Magyar Diabetes Társaság elnöke kedden az MTI-nek.
A cikk itt:
http://diabetesonline.hu/hirek/egeszsegpolitika/
Egy dologra nagyon nem figyelnek a törvényhozók és az alkalmazók. Arra, amit a gyakorló cukorbetegek nagyon jól tudnak. Mégpedig azt, hogy ez a HbA1C mizéria egy jókora nagy lufi. Nem feltétlenül, sőt talán egyáltalán nem a valós helyzetet tükrözi. Ez csak egy háromhavi átlag, amit egy gyakorlott beteg a szabályok betartása nélkül is úgy tud irányítani, ahogy akar. Ez a szélsőségek "halálmenete" legnagyobb ellenségünk ugye a szélsőséges határértékek közötti ingadozás, amivel sok szövődmény kialakulását alapozzuk meg. Mert ugye a 18+ 3+3= 24/3=8. Mit csainál a beteg? Ha valami oknál fogva nem tudja leszorítani a magas értékeit, akkor az első adandó alkalommal túl inzulinozza magát, réáadásnak kevesebbet eszik és máris a hypo határon van. Az átlag nagyon dícséretes lesz, de a végeredmény? Na hát itt van a "chipes kutya" elásva. Megdícsérnek, mert jó az átlagom, közben pedig tudom magamról, hogy sokkal rosszabb, mint valaha volt. Majd jönnek hamarosan a szövődmények. Egy két év és (ne legyen igazam) és megjelennek az eddig viszonylag tünetmentes, szép HbÁ1C értékkel rendelkező analóg inzulinos betegek szövődményei. Tényleg kell a fegyelem, tényleg kell a szabály, de az legyen egyénre szabva. Legyen az az egyén és az őt kezelő orvos közös munkájának eredménye. Ne egy semmire való aktakukac szabja meg azokat a szabályokat, melyekhez nem ért. Nagyon sajnálom, hogy ehhez az érdekképviseletünk is asszisztált (még most is), mert szavát sem hallani. Ön és közbecsapás, szabályok kijátszása kényszerből, csak a végeredmény ne lenne olyan szörnyű
Teljesen igazad van Jaskó! Mint mindig! A HgbA1C valóban az átlagot tükrözi, ami nekem sem szokott nagyon rossz lenni, de a 2 és 17 közötti átlagból jött ki. Most valamivel már jobb a helyzet, az átlagom beszorult 8 alá, (természetesen nem a támogatás miatt, hanem a szövődmények félelme miatt) de még én úgy érzem, hogy többször mérek magasat, igy amikor épp nem csipem el biztosan vannak alacsonyabb értékek is. Most, hogy ilyen meglátása lett a kormánynak biztosan nem fog változtatni a törvényen. A másik, meg, hogy a beteg együttműkösőbb… meddig. Ezt irtam a kis versben is Csinálod, de meddig…
Amennyiben valaki, csak az inzulin váltás miatt vette komolyan a betegséget, véleményem szerint az nem lesz kitartó. Egyébként :A betegnek alapvetően joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz. .Ja és az .orvosi eskü is tartalmaz egy ilyet: Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik.