Sziasztok!Ma iratkoztam át ide Dunakeszire a háziorvoshoz.Novemberben kaptam Apidra,Lantus javaslatot.Ma az aszisztensnek jelezte a gép,hogy az Apidra nem érvényes,csak fél évig volt az új törvény miatt.Én úgy tudtam,hogy a régi javaslatok még érvényesek és júli.1.után kiadottak fél évre.A receptemet ma még kitudtam váltani,gondolom azért,mert júniusban lett írva.Szóval holnap reggel vérvétel,jövőhéten az itteni cukorgondozóba és lőttek is az inzulinnak.Mivel az elmúlt időszakban jelentősen felborult az életem ezzel a cukrom is, magas lesz az értékem.Ráadásul a drasztikusan lecsökkent bevételek miatt tényleg nem tudom kifizetni az inzulint.Lehet mondani,hogy aki akarja az tudja,de ez nagyon nem így van sajnos!!Humán inzulinok közül ki melyiket használja-használta?Tapasztalatok?Én első inzulinpárom a Humulin R és N volt.De ott van az Actrapid és Insulatard ,ezekről vélemény?Vagy még milyen van?
Edina én is úgy tudtam, hogy akik tavaly év végén kapták az orvosi javaslatot, azoknak idén év végéig érvényes az, de vérvételre mennünk kell ettől függetlenül, hogy az évi kettő meg legyen).
Legalábbis nekem az orvosom azt mondta, hogy 12.22.-ig érvényes a javaslat, de most el kell mennem vérvételre, hogy meg legyen az évi kettő( mert rám még ez vonatkozik).
Viszont van olyan már akinek valóban csak félévig jó a javaslat és már negyedévente kell a vérvétel.
Én ezelőtt anno a Humulin N és R-t kaptam. Azzal nem volt szép a cukrom 2 és 20 között mozgott. Erre én biztosan nem váltanék, de biztos van akinek jó.
Előtte az Actrapid HM-t és a Protaphane-t kaptam( ez utóbbi ha jól tudom, már nincs). Ezzel a kettővel jó volt a cukrom, az átlag is szép volt.
Időközönként amikor kétségbe esek egy-egy rosszabb nap után az analóg inzulinok mellett, akkor előveszem a 2003-2006-s naplóimat amikor a Humulint kaptam,belenézek és megnyugszom egy kicsit. Ha pedig előveszem az ennél előbbi naplókat, kórházi papírokat ahol az Actrapidot kaptam, akkor meg egy kicsit szomorú vagyok,mert ott jobbak voltak. De hozzá kell tennem, hogy akkor 15-20 évvel fiatalabb voltam( dátumok már sajna keverednek),kevesebb gondom volt a családon belül (sajnos az elmúlt másfél év számomra horror volt) és a munkám sem volt ilyen stresszes. 🙂
Szia Edina.
Meg kell nézni a javaslaton,hogy hányadikáig érvényes rá van írva,hogy mitől-meddig. De a diabetológián már tényleg nem írhatnak fel inzulint jó HgbAlC nélkül.
Humán inzulinok Actrapid, Insulatard, a Humulin R és N, valamint az Insuman rapid és basal. Mivel írtad,hogy Lantus + Apidran voltál lehet Insumabt fogsz kapni,mert az is a Sanifie,mint a Lantus. Nem sok különbséget tudok mondani,de mintha az Insumanból a betegek nagyobb egységet adnának mint a másikokból.De persze ez csak egy megfigyelés és nem tanulmány.
Anita ! A kezdeti időszakban valószínű még volt saját inzulinod és azért nem volt annyira labilis az anyagcseréd. Tudni kell hogy az éjszakai inzulin ( N, Insulatard, basal)t fel kell rázni,mert különben tényleg még gyakoribb lesz a hypo.
Szia Sára!csak annyi van ráírva,hogy javaslat időtartalma:12hónap ,lap végén :kelt:2011.11.21.Amiket írtál inzulin tipusokat létezik SoloStar?vagy csak a sima patronos van?
Szia Sára!csak annyi van ráírva,hogy javaslat időtartalma:12hónap ,lap végén :kelt:2011.11.21.Amiket írtál inzulin tipusokat létezik SoloStar?vagy csak a sima patronos van?
Régi szép idők. 🙂 Sok minden miatt lehetett jobb: fiatalabb voltam, egészségesebb, stressz mentesebb és valószínűleg még valamelyest működött a saját is. Érdekes ahogy említed, a Humulint tényleg fel kellett rázni. Még manapság is sokszor rutinból az analógot is megmozgatom. 🙂
Az Insultard a Protaphane helyett van, lett? Insumanról még nem is hallottam.
Amiken átmentem az elmúlt években, ahhoz képest azért nem is olyan rosszak az értékeim ugye Sára?