Tudjátok, hogy a kecsketejnek mennyi jótékony hatása van? Olvastam róla, hogy cukorbetegeknek is javasolt, de még nem találtam olyan fórumot ahol kifejtették volna, hogy miért jó nekünk cukrosoknak. Sok mindenre használható pl. asztma,-neurodermatitisz,-ekcéma,-migrén,-ideges eredetü krónikus gyomor-bél rendszeri panaszok stb.
Én több, mint 10 évig tartottam kecskét. endszeresen ittam a tejét és ettük a tejből készült sajtokat, egyéb ételeket. De finom a hús is. Pörköltnek, ragunak, sülve, de kolbásznak, vagy akár nyárson sütve. A tej miatt kezdtem inni, majd hamarosan tenyészteni is kezdtem.
Érzékeny vagyok a tehéntej laktóz tartalmára, a kecsketejre viszont nem. teljesen más a szerkezeti felépítése. Rendesen tudtam fogyasztni, minden káros következmény nélkül. Volt egy nagyon érdekes tapasztalatom. erzt már egy , a szemészeti gondokkal foglalkiozó részben leírtam. Ez orvosi kontroll mellett visszaigazolt tény. Valamikor, még a humán inzulinos koromban rengeteg üvegtesti bevérzésem volt. Az orvosi ellátás mellett nagyon sok egyéb kiegészítő kezelést alkalmaztam sikerrel. Így pl, az agykontroll, fokhagyma és a gyógyteák. Mivel a kecskének vn egy olyan tulajdonsága, hogy az elfogyasztott tápanyag hasznos tulajdonságait beépíti a tejébe, ami kb 24 óra múlva megjeleinik a frissen fejt tejben, ezért kezdtem céltudatosan gyógyfüvekkel etetni, illetve gyógyfüveket, legnagyobb mennyiségben pásztortáska füvet szénának megszárítani. Folyamatosan adagoltam a kedvenceimnek ezt a kaját. A tapasztalatom pedig: Amikor ellés előtt elapasztottam a tejet és a kicsik miatt nem jutottam friss tejhez, kb két hét elteltével megszaporodtak a bevérzéseim, pedig mindent úgy csináltam mint azelőtt,. de ez fordítva is igaz. Amint fejni kezdtem és újra ittam, szintén kb két hét elteltével jelentős mértékben csökkent a bevérzések száma.
Mivel nagyon gyakori orvosi kontroll alatt álltam, ezeket a tapasztalataimat a Budapesti Orvostovábbképző Egyetem szemészetén is visszaigazolták. Sokan idegenkednek a kecskétől, pedig minden híresztelés ellenére nagyon tiszta és nagyon játékos, kedves állat. Igaz mindent megeszik, ami elé kerül, de csak akkor, ha az tiszta. Ha valaki látott már kecskét útálkozni egy szennyezett takarmány láttán, az nem hiszem, hogy kibírta nevetés nélkül. Amikor elfűrészeltzem a bal kezem hüvelykujját és e miatt nem tudtam tovább fejni, eladtam az utolsó hófehér kecskémet, a Fruzsinát. Nem szégyenlem megsirattam. mivel barátom vette meg, még három év múlva is megismert, amikor megnéztem. Csak ajánlani tudom mindenkinek a kecsketej fogyasztását, sőt, akinek módjában áll, a tartását is, mert minden tekintetben nagyon hasznos!
Sajnos tegnap rosszat is hallottam a kecsketejről! Kullancsvírus hordozó! Bizonyítottan!
Julcsi! Mindig terjesztenek valami rémhírt az emberek, a sajtó. Elklépzelhető, amennyiben fertőzött kullancs csípte meg és nem pusztult bele, de amint látod én és a környzezetem élünk és virulunk, pedig több mint tíz évig fogyasztottunk kecsketejet. A Közelünkben lévő gyulai Tüdőkórház rendszeresen vásárolta, vásárolja a kecske tejet a TBC-s betegek gyógyítása, felerősítése céljából, mert igazoltan antibakteriális, vírusölő hatású a teje. Környezetemben és gyerekkoromban is többen orvosi tanácsra anyatej pótlására csecsemőknek adták a tejet és a szemem előtt nőttek fel igen jó erőben lévő tinédzserek, akik picúrként kecsketejet ittak. Az em,ber nem élhet állandó félelemben,. Meg kell nézni az állományt, ahonnan veszi az ember és meg kell nézni a gazdáját, aki issza a tejet és láthatóan semmi baja. Az én és az ismerőseim kecskéi garantáltan fertőzésmentesek voltak
gyermekeim tehéntej fehérje allergiások, én csak jókat tudok mondani a kecsketejről és sajtokról. 🙂
Nekünk is volt gyermekkorunkban kecskénk és fogyasztottuk a tejét hosszú éveken keresztül . Most már sokkal nehezebb hozzájutni . Főleg amit házilag és ismerős helyről vásárolhatunk .
Julcsi kíváncsian várjuk,hogy csinál-e nálad vércukor emelkedést,mert tudom hogy egy kis tej is neked nagyon megemeli a cukrod.