Hogyan lesz a 2.tipusu cukorbetegségből 1-es tipusu?

 Az 1-es tipusú cukorbetegség a hasnyálmirigyben lévő bétasejt károsodás következtében jön létre(valószínű vírus infekció,autoimmun mechanizmus következtében) , abszolut  inzulinhiány áll elő.Elsősorban gyerekkorban,kora felnőttkorban lép fel.Az 1-es tipusú cukorbetegek aránya kevesebb,mint az összes cukorbeteg  6-8 %-a. Ezek a betegek inzulin adás nélkül néhány éven belül meghalnának,mivel az életbe maradáshoz inzulinra van szükség-vagyis DEPENDENSEK-FÜGGŐK!

A 2-es tipusú cukorbetegség a diabetszes betegek széles tartományát átfogja,itt nagyobb részt inzulin resistencia van (az  inzulin nem tud bejutni a sejtekbe),de inzulin termelés zavara is kimutatható.Ezért ezt a betegségcsoportot kezdetben életmódkezeléssel,gyógyszerrel és ha ez nem vezet eredményre inzulinnal kezelik! Ma már egyre korábban javasolják az inzulin kezelés bevezetését,ha kis dózisban is például napi 1 alkalommal történő adását.De a lényeg,hogy célérték közelében legyen a vércukor,hogy ne alakuljanak ki a szövődmények! Tehát ez a csoport NEM INZULIN FÜGGŐ! 
A betegség iránti hajlam erősen öröklődik,de a kialakulásában külső tényezők is szerepet játszanak
ezek: a mozgásszegény életmód,a helytelen táplálkozás ,ebből következő elhizás ( főleg a hasi tipusú elhizás).Ez a betegség lassan,alattomosan ,panaszt nem okozva évtizedek alatt fejlődik ki,a diagnózis felállitásakor általában már 8-10 éve jelen van! Régebben csak 35-40 éves kor felett alakult ki,de ma már a serdülőkben is gyakran látjuk.
Tehát a 2-es típusú cukorbetegségből nem lesz 1-es típusú cukorbetegség akkor sem,ha kimerül a hasnyálmirigyben levő béta sejtek inzulin termelése,hanem inzulinnal kezelt 2-es típusú cukorbeteg marad!

E fenti kérdés szinte naponta előfordul !

Sárika !!!      No erről a stílusról beszéltem valamelyik nap. Nálad a beteg egy segítségre szoruló és részben kiszolgáltatott EMBER.  Míg másoknál egy hibás, javításra szoruló szerkezet, nem számít, hogy egy érző lélek van mögötte. Isten bocsássa meg a bűnömet, de ezt a stílust soha nem fogom tudni elfogadni. Te ugyanezt írtad valamelyik nap, csak éppen nem egy ,,lekezelő,, hangsúllyal. Ezért mondtam, hogy Tőled elfogadom a tanácsot, másokat pedig max. meghallgatok és majd döntök.

Nálam 24 évesen diagnosztizálták az 1-es tipusú cukorbetegséget,mindjárt 5 insulint kaptam naponta.
nem jól éreztem magam,ezért a körzeti orvos beutalt a szemészetre,mert a látásom kezdett romlani,meg sok volt a vizelet,ők cukorbetegségre gyanakodtak,kérték,hogy kérjek beutalót a laborba.
Mikor megjött az eredmény 18.5-ös volt a vércukrom.Mivel addig nem volt dolgom-e betegséggel,elmentem délután a körzeti orvos ügyeletre,a dokit otthonában találtam,aki az ajtóban mosolyogva közölte,hogy ezt valami stressz is kiválthatta,azért magasabb és azóta már mehetett lejjebb is.
Másnap a mentő vitt el 38-as cukorral.
A hosszan tartó kezelés meg a táppénz miatt az állásom megszűnt,azóta sem sikerül dolgoznom,mert a munkáltatók nem vállalnak felelősséget,ugy néznek rám mint a leprásra.

Nem tudom az ügyeletes orvost miben zavartam meg vagy csak kedve nem volt megvizsgálni,hogy így félvárrol vette az egészet,de talán,ha akkor elmagyarázza nekem a betegség részleteit,és beutal a kórházba azonnal,nem lenne ilyen súlyos a betegségem!!
Elnézést e hosszú levélért de úgy érzem meg kell osztanom valakivel!

Róbert! Igazad van,hogy nagyon sok múlik azon,hogy magyarázzák el a betegséget,magát az inzulin adását és az ezzel járó dolgokat! Kezdetben nehezen fogadjuk el a tényt,hogy inzulint kell adni,szúrkálni magunkat,nem mehetünk el sehova úgy hogy ne vigyünk cuccot magunkkal! Én több időt adnék az egészségűgyi dolgozóknak,hogy legyen idejük az emberrel elbeszélgetni! Ezért is jók az ilyen oldalak,ahol informálódni lehet!

Igen.sajnos nekem akkor fogalmam sem volt a betegség részleteiről,mire szinte felfogtam,már a kórházban voltam,és insulinnal oltottak.

 Róbert gondolom eddig elfogadtad a tényt,hogy inzulint kell adnod?! Én nehezen,de elfogadtam és azután azért könnyebb! Én sem mondom,hogy "rózsás" minden,de azért megvagyok!

Igen elfogadtam,már csak azért is mert muszáj.Nem volt könnyű az egészet megszokni.
Szerettem nasizni,enni,aztán ezt már másképp kell csinálni.
Amikor dolgoztam valahol,hát az is nehéz volt,ugyértem mindig akadt egy ember aki szóvá tett dolgokat,"ez miért állt meg,miért eszik mikor a másik melózik".Vagy tudatlan az ilyen vagy csak hülye.mondtam én.
Lehet élni a betegséggel,de szerintem aki nincs teljesen benne az nem tudja teljesen átérezni,hogy vannak nehézségek is.Mint írtam is már,nekem nem sikerül elhelyezkednem,vagy csak nem jó helyeken próbálkozom.
Még egy vagyonőri tanfolyamot is elvégeztem,de nem egyszerű,főleg ha mondom,hogy beteg is vagyok,ez miatt sorra becsukódnak előttem az ajtók!

  Róbert! Valóban nem kellett volna az ügyeletes orvosnak elmennie és magára hagyni! Teljes mértékben egyetértek,hogy a betegség kezdetekor el kellett volna magyarázni mi- miért történik! Lehet,hogy el is mondták,de nem akarta elhinni? Ez  sokszor megtörténik velünk!
nehéz megszokni,de ha arra gondolunk,hogy az inzulin életet ment és az inzulin felfedezéséig az 1-es tip.cukorbeteg rövid idő alatt elhaláloztak és most Róbertnek jó esélye van,hogy az unokáit is láthassa! Erre kell gondolni és meglátja minden könnyebb lesz!