Valamikor hivatásos katonaként és viszonylag elég eredményes sportmúlttal a hátam mögött lettem cukorbeteg. Azonnal leszereltek. Kimondták, hogy fegyveres szolgálatra alkalmatlan és semmi lelkizés, semmi segítség, csak egy örökké belém égett kísérő mondat: Nézzen magának polgári foglalkozást! Bár több évtized eltelt azóta, de a mai napig nagyon durva kudarcélményként élem meg, ha eszembe jut.
NAGYON FONTOS! Nem politikai felhanggal teszem fel ezt a kérdést és nem is akarok indulatokat generálni, csak egyszerűen kíváncsi vagyok arra, hogy manapság is előfordul ilyen esemény?
Hogyan tudtátok lelkileg feldolgozni?
Kedves Jaskó! Én is kiváncsi vagyok erre. Egy ilyen dolgot nehéz feldolgozni. Véleményem szerint sokat változott a világ e téren is.
Engem el nem küldtek, mert amikor kiderült, hogy cukorbetegségem van fel sem vettek. Azt mondták keressek olyan munkahelyet, ahol az ilyeneket foglalkoztatják.Ennyi.
Igen Sárika, el tudtam helyezkedni és 30 évig egy helyen dolgoztam, csak nem olyan munkakörben, amiben
szerettem volna és amiért tanultam.
Kati legyél büszke hogy 30 évig inzulinos cukorbetegként a munkádat elláttad. Ez dicséretes! Mert tudjuk ezelőtt 30-40 évvel nem volt ennyi fajta inzulin,nehezebb volt egy cukorbeteg élete mint most.Most a modern inzulin kezelés mellett sokkal könnyebben kivédhetők a hypok.
Remélem nem fordult elő, azért nem írtok erre a kérdésre. Én sem hallottam, hogy bárkit is elküldtek volna azért a munkahelyéről,hogy cukorbeteg. Olyant viszont sokat tudok, hogy nem mondja el , hogy cukorbeteg és pl. a wc-ben adja ne az inzulint.
Konkrétan elküldeni nem küldtek el, de egy idő után sehol nem nézték jól szemmel, hogy negyedévenként egy nap hiányzás a kórházi kontrollok miatt, hogy délben ha akarták, ha nem, ennem kellett.
Úgy alakították a munkahelyek a dolgokat-légkört, hogy az ember lánya érezze azt, nem kívánatos személy.
Pedig mi betegek szerintem kétszer annyit teljesítünk, csak hogy bizonyítsunk. 🙁
Jánosné Erzsok Sipos
Nekem megszűnt a munkahelyem 2004-ben,nem tudtam helyezkedni a cukorbetegségem miatt.Leszázalékoltak és így kerültem nyugdíjba. Amúgy még dolgoznom kellett volna 10 évet és lett volna kedvem is hozzá.Nehezem dolgoztam fel ezt a kudarcot,de túl vagyok rajta.Minden körülmények között nem tragédia ez a betegség.Meg kell tanulni élni vele.