Elhízás.

KérdésekElhízás.
Sára Biró kérdezte ennyi ideje: 13 év

   Az elhízást amerikai kutatók szerint barátok és családtagok adják át egymásnak.

Azt már régóta mondogatják a szakértők, hogy az elhízás fertőz, arra azonban még nem találtak magyarázatot, hogyan. Egyelőre annyi biztos csak, hogy a járványszerű terjedésben nagy szerepet kap a közvetlen környezet, vagyis a család és a barátok. Erre utal az is, hogy a nők esetében annál nagyobb az elhízás veszélye, minél több túlsúlyos barátja, rokona van – állítják az arizonai szakemberek.

Szerintük a jelenségnek háromféle oka lehet, melyek közül az egyik, hogy az elfogadható testméretet barátainktól tanuljuk el. A második egyfajta nyomás miatti elhízás, amit annak ellenére érzünk, hogy nem értünk egyet családtagjaink esetleges elhízásával, míg a harmadik: barátaink és családunk testalkatát végignézve alakítjuk ki az ideális testsúlyra vonatkozó elképzelésünket, ennek megfelelően változtatjuk az étkezési és mozgási szokásainkat.
hír.24.hu

Ehhez mit szóltok,mi a véleményetek?

5 Válasz
Farkasinszkiné Kati answered 13 év ago

Elnézésedet kérem Sárika, de én ezzel nem értek egyet. Nálunk a családban és a barátaink körében senki
sincs elhízva. 50 éves éves koromig én sem voltam. Azután bekerültem a pszichiátriára és már az első hónapban felszedtem egy pár kiló felesleget, annak ellenére, hogy továbbra is dolgoztam, mozogtam és
diétáztam.Majd gyógyszert cserét az orovsom, hogy hátha attól nem hízok, a lényeg az, hogy egy év alatt 10 kg-ot szedtem fel, s leadni azóta sem tudom. Pedig a mai napig kerékpározok, sétálok, mozgok amennyit
csak tudok.Tőlem ehet a barátom, vagy a családtagom amennyit és akkor amikor akar, én mindig csak a meghatározott időben étkezem, és naponta 3 km-t sétálok is.

Sára Biró answered 13 év ago

 Kati egy cikket idéztem.Az I-es tip.cukorbetegek általában norm.testalkatúak,idővel  ott is kialakulhat ez elhízás,de nagy valószínűséggel   a pszichiátriai szerek miatt jöttek fel a kilók. Itt még van az oldalon beteg aki pszich.gyógyszer szedés után meghízott. Nehéz megszabadulni a felszedett kilóktól. A napi 3 km szép teljesítmény. mennyivel kell több inzulint adnod,amióta 10 kg-t híztál? 

katalin answered 13 év ago

Hát nem tudom ez hogy müködik de az egyik lányom erös mint én a másik nagyon sovány a harmadik még kisebb de az biztos hogy családi hajlam közre játszik.nem felejtem el mikor nagyon sovány voltam lány koromban azt mondták olyan lész mint a nagymamád.Nem hittem el és igazuk lett.

Zsuzsanna Német answered 13 év ago

Sziasztok! 3- gyermekem van a 29- éves fiam sovány és magas,lányom is erös de  mióta cukorbeteg azóta figyel nagyon magára! A 19-éves fiam sportol Vitnyéden kapus és mégis erős én úgyszint dagi vagyok,van 2. húgom azok is eléggé erősek ,sőt azoknak a gyerekeik is,tehát a fajtba ha bent van akkor bizony nagyon keserves a fogyás:-((

Farkasinszkiné Kati answered 13 év ago

Igazad van Sárika a depresszióra kapott gyógyszerektől híztam meg, és a milgammától. Azóta már teljesen
lecserélték minkét inzulinomat. A hosszú lejáratú Lantust 36 egységgel kezdtem, jelenleg 24 is elég.
Inkább csökkent, de ehhez hozzájárult a HRI vitalion szedése is, amit nagyon ajánlottak, két év óta rendszeresen szedem, azóta a cukrom is sokkal jobb és a lábam sem fáj már, ezért tudok sétálni is többet.