A középkorú túlsúlyos személyek hajlamosabbak a demenciára, állapította meg egy svéd tanulmány. A 8000 személy bevonásával végzett kutatásból kiderült, hogy azon személyek 70 százaléka, akik 30 és 50 éves koruk között túlsúlyosak voltak, 65 éves koruk után a demencia valamilyen formájában szenvednek.
Hírforrás :Kolozsvári Rádió
Mi az a demencia ?Médiatár főoldalvideóMemóriazavar? Vagy Alzheimer-kór? lejátszás A demencia lényege a kognitív működéseknek, a mentális képességeknek,az életünk során már megtanult ismereteknek és jártasságoknak -fokozatos vagy hirtelen – elvesztése az agy betegsége illetvekárosodása miatt. A demencia során megváltozik a személyiség, és abeteg önálló életvitelét korlátozza vagy lehetetlenné teszi. A szellemiképesség csökkenését mindig az egyén megelőző tudásszintjéhez,iskolázottságához és ismereteihez kell viszonyítani. Az elbutulástólmeg kell különböztetni a mentális retardációt, amely a szellemifejlődés ütemének jelentős elmaradását jelenti gyermekkorban azátlagoshoz képest, továbbá a gyengeelméjűséget (imbecilitás, debilitás,oligofrénia), amely a szellemi képességek veleszületetten alacsonyabbszintje.
A demencia szellemi hanyatlás, elbutulás. Ez sajnos még a gyógyszerektől is lehet. Évek óta szedi az ember a vérnyomáscsökkentőket, más egyéb gyógyszereket napi rendszerességel, nyílván hogy lassan elfelejt egy-két dolgot. Én ezt is visszavezetem a génekre, a mozgásra, az értékrendekre…meg az élet által adott tragédiákra…a feldolgozásra… újrakezdésre.
Hjaj de bonyolult dolgok ezek.
Én nagyon boldog vagyok,ha verseket olvasok, ha zenét hallgatok……a zene még az intelligenciánál is magasabb rezgésszinten van nálam…milyen jó, hogy van:-)
Szép délutánt kívánok és csodás hétvégét Mindenkinek.
Sárika puszillak:-)
Sziasztok! Ha arról az oldalról nézzük,hogy az elhízott emberek erei hamarabb elmeszesednek,akkor a demnciához is eljuthatunk. Az biztos,hogy a szellemi hanyatlás függ a genetikától,de mi is sokat tehetünk ha rendszeresen mozgunk,tehetségünkhöz mérten végzünk szellemi munkát,akár rejtvényt fejtünk,vagy nyelvet tanulunk sokat teszünk az egészségünkért. Persze próbálunk egészségesen étkezni.
Péneteken reggel a vérvételre úgy mentem hogy a szememet nem festettem ki ,pedig mióta eszemet tudom a hajamra az arcomra és a szememre nagyon odafigyelek!!Amikor vették a vért akkor kérdeztem meg az ismerős laboros hölgyet hogy ugye nem vagyok kifestve?Hát azt mondja nem ,nem igy ismertek ezt csak én irom,elfelejtettem és utánna egy órájára már eszembe jutott!!( csak finoman szokom festeni ,szempillám meg a szemöldököm semmi más)!!Igaz nem élethalál kérdése de lassan elhagy az agyam,vagy jelez az infúzió hiánya!!
Ez még nem ebbe a kategóriába sorolható , még az sem , hogy elfelejtem miért indultam a főzésnél csak vissza kell menni a kiindulópontra és akkor eszembe jut . A kor előre haladtával is romlik a memóriánk ,én ezért mindig felírom egy listám van , hogy miből van fogytán és mit kell vásárolni . Így kevesebb dolog marad le a bevásárolásnál . A demencia magyarul elbutulást jelent , hát én még nagyon messze járok ehhez . Igaz "tornáztatom " az agyamat is nem csak a lábamat és a gerincemet .A rejtvényfejtés nagyon jó erre és a TV -s vetélkedőket is nézem és pillanat alatt bejön a jó válasz .