Egy ismerősömről kiderült, hogy cukorbeteg lett és annyira megviselte a betegség tudat,valósággal szégyenli.Hogyan tudnék neki segíteni?

Hát szerintem ezen nincs mit szégyelni.Talán mutasd meg neki ezt a keva oldalt olvassa el mennyi cukorbeteg van és lehet teljes életet élni.Ezzel az állapottal bármeddig elélhet ha figyel magára van ennél sokkal rosszabb is.

Kedves Anonymus!

Ha barátja vagy az illetőnek, az a legjobb, ha javaslod neki, hogy beszélgessen el szakemberrel (diabetológus asszisztens, pszichológus). Valószínűleg azért szégyelli a betegségét, mert úgy érzi, ettől kevesebbet ér. az sem kizárt, hogy esetleg lelkiismeretfurdalása van, mert érzi, hogy nem tett meg mindent az egészségéért. (Ismeretlenül, úgy, hogy nem beszéltem a beteggel, ezzel kapcsolatosan csak "ötletelni" tudok, hogy mi lehet a háttérben.)

Krónikus betegségben szenvedőknél nagyon gyakran alakul ki ez a fajta szégyenérzet, mert úgy érzik, most már nem élhetnek teljes életet. A legfontosabb, hogy megértse, az élete kissé megváltozik, de megy tovább. Sok olyan dolog van, aminek örülhet, amit meg tud csinálni. Ezeket kell számára kiemelni. Fontos, hogy a megmaradt készségeket erősítsük, ne a hiányosságokra helyezzük a hangsúlyt.

Többet sajnos nem tudok segíteni, mert több dolgot kellene tudnom az illetőről, a családjáról, a betegség kialakulásáról. De talán az tud legtöbbet segíteni, hogy ha kapuvári, hogy megpróbál Sárival leülni, és átbeszélni minden kétségét, kérdését és félelmét.

 Kedves Anonymus!
Szerintem a cukorbetegség is egy betegség, amiben az utóbbi időben egyre többen "szenvednek". Szerintem nem kell szégyenkezni, hiszen nincs miért. Aki kapja, az általában nem tehet róla. meg hát vannak ennél sokkalta "kellemetlenebb" betegségek.
Különösen akkor nincs mit szégyellni, ha még tablettával meg lehet oldani a kezelést. Általában azok szégyellik, akik nem sokat tudnak erről a betegségről. sajnos nekem is van és naponta 4x szúrom magam,  4x adok magamnak inzulint. De ettől még nem érzek szégyent, sőt… a betegség miatt sokkal több önfegyelemre van szükség, pl. az étkezések során a bevitt szénhidrát mennyiségre ügyelni kell, aminek a kiszámítását sem mindenki ismeri, stb.  Szerintem egy kiadós beszélgetés egy tapasztalt, gyakorló cukorbeteggel sokat segíthet a lelki egyensúly helyrebillentésében. 
(Amikor átállítottak tablettáról inzulinra, akkor én megijedtem egy kicsit, olyan snassz volt, hogy most szúrni kell magam, de azóta csak azt tudom javasolni mindenkinek,. hogy amint lehet, álljon át inzulinra.) Ma már  a cukorbeteg is élhet teljes életet. Nem kell megvonni magától semmi olyant amit a nem cukorbetegek fogyaszthatnak, legfeljebb be kell számítani a bevitt szénhidrát mennyiségbe és annak megfelelően kell adagolni az inzulint. 
Szóval szégyenkezésre semmi ok!!! Ha jól csinálja, akkor a környezte alig veszi észre. De ettől függetlenül, a környezetében lévő, gyakran együtt lévőket fel kell világosítani, hogy ioylen betegségben szenved, mert ha valami történik nap közben, akkor a segítő orvos, mentős stb. azonnal kérdezi a kollégákat, hogy van-e ismert cukorbetegsége stb.

Fel a fejjel, nem szégyen ez, csak néha kicsit macerás.  Üdv.:
Hu_Gábor

 Megmondom őszintén én egyik betegségemet sem szégyenlem,amit a keva oldalra számtalanszor le is irtam:-) Meg kell tanulni vele élni és felvállalni,mi mást tehetnénk? Igaz nem könnyű de nem ám,mikor van egy nagyon jó munkahelyed ahol évek óta dolgozol becsülettel,aztán egyszercsak jön a betegség ami keresztül húzza az életed ,nekem ez volt a leg borzasztóbb!!!

Ma már nem az az idő van, amikor szégyellni kell a cukorbetegséget. Először saját magad fogadd el,
hogy cukorbeteg lettél, mert míg ezt nem teszed, addig fogod szégyellni. Én már leírtam, 42 éve
lettem cukorbeteg, akkor nemcsak szégyen volt, hanem szinte úgy kezelt sok ember a faluban mintha
fertőző beteg lennék, csak nem kiközösítettek. Akkor ezt én nagyon nehezen tudtam feldolgozni,
mind a mai napig visszatérő rémálmok gyötörnek. Meglátod mennyi ember él ezzel betegséggel teljes
életet.

 Amikor cukorbetegség és a szégyenről olvasok mindig a Katira gondolok,hogy milyen nehéz lehetett neki fiatal lányként egy kis faluban. Mennyit változott a világ azóta és még mindig van olyan aki szégyenli a cukorbetegséget. Elárulom nektek, hogy én is tapasztalta(:-
 Annyi hasznos tanácsot írtatok, ezért én mást nem is írnék csak annyit, ha netán a környékünkről van az illető beteg bármelyik nap reggel rendelés előtt keressen meg és szívesen válaszolok a kérdéseire.

Az én válaszom szokás szerint kissé kemény, kissé rideg, de mindig őszinte. Javaslom add meg neki a KEVA elérhetőségét és egy kicsit olvasgasson. Nincs mit szégyenleni, viszont innéttől kezdve tudni kell  együtt élni vele. Itt megkapja a szükséges segítséget, sőt az is lehet, hogy pár hónap múlva, ha büszke nem is lesz, de egyik meghatározó személyiség lehet a sorstársak életében. Jaskó szavaival élve, nincs értelme harcolni ellene, ez van, el kell fogadni.

A közvetlen munkahelyi környezetemben velem együtt két vállatan inzulinos férfi van, és egy tablettás hölgy. A múltor pont azt számolgattuk, hogy már csak statisztikai alapon is többen kellene lennünk, tehát a többiek nyilván szégyellik. Nem kifejezettemn idevág, de errről jutott eszembe, hogy mennyi kezeletlen cukorbeteg fiatal van körülöttünk. Én egytemen tanítok, és a hallgatói férfi WC bizony kíméletlenül megmondja az igazságot. Nem csak azt, hogy az illető fiataloknak nem csak a helyes WC-használati ismeretek terén van hiányossága, hanem azt is, hogy tartósan 10 mmol\liter felett van a cukruk. Mert ragadó padló sajnos ezt jelzi…

 Krisztián sokan ameddig  "csak" tablettát szednek nem igazán törődnek,pedig ez nagy baj. A másik,hogy tényleg sokan nem is mondják el, hogy cukorbetegek. Nagyon  kellene a felvilágosító program,az egészségnevelés,hogy tudják már a fiatalok,hogy mire is kell figyelni.
Ez a ragadós padló dolog érdekes! Kellene valami ismeretterjesztő anyagot kiplakátolni,persze cég jelzés nélkül amit szabad,hátha hatásos lenne!

 https://egeszseg.keva.hu/kerdes/2158/