Diabetesz…

Kedves Zsuzsa!
Ez mindenkinél máshogy dolgozódik fel.
Természetes, hogy az ember először megijed, mert azért senki nem szereti a tűszúrást, legyen az bármilyen kicsi. ÉS még mindig tévhitként él az emberekben, hogy "ha valaki inzulint kap, az súlyosabb cukorbeteg, mint aki csak gyógyszert". Ismerek olyan embereket, akik inzulinosként teljes értékű életet élnek, sportolnak, dolgoznak, és meg sem mondanád, hogy bármi ilyen problémája van.
Az újtól való félelem is okozhat depressziót, de sokkal inkább a már említett tévhit. Biztos, hogy sokkal jobban oda kel figyelni az életmódra, de nem kell, hogy ez töltse ki a mindennapokat. Ahogy rutinná válik, nem fog gondot okozni. Ha az illető el tudja fogadni a betegségét és azt, hogy így is lehet teljes értékű élete, akkor a depresszió megszűnik, vagy ki sem alakul, esetleg csak olyan rövid ideig tartó lehangoltság marad, ami miatt nincs szüksége gyógyszeres segítségre.

Igen ez így igaz !! Kedves Eszter !! Ha valaki megtapasztalja , hogy az édesanyját , vagy bárki mást akit nagyon szeret látja eszméletlenül kómában vergődni , eltudja fogadni az inzulin használatát !! ! Az én anyukám harminc éven keresztül volt inzulinos cukorbeteg , őt retúrban hozta- vitte a mentő ( amíg én dolgoztam ) sohasem tudtuk ha hazamegyünk otthon találjuk , vagy a kórházban . Nagyon fegyelmezetlen beteg volt , azt hitte , ha nem látjuk mit eszik akkor nem megy fel a cukra !! Szegénykémnél nagyon sokszor nem tudta mérni a vércukormérő mennyi a cukorérték olyan magas volt !! Miután nyugdíjas lettem és én is cukorbeteg , jobban tudtam figyelni Őrá is és önmagamra is . Ezek után én már könnyebben fogadtam el az inzulinkezelést , és sokkal jobban figyeltem az étkezésekre és a figyelmeztető jelekre !!! Sajnos Ő már nincs velünk , de nagyon sok tanulságot tudtam levonni a vele kapcsolatos tapasztalatokból !!! Most én ott tartok , hogy napi négyszeri inzulinadás mellett normál értékeim vannak és jó életminőségben élhetek lassan már 66évesen !!!  Nem érzem magam semmivel más embernek magam ettől , hogy inzulinos vagyok !!!

Egyetértek Eszter nagyon szakszerű és megfogadásra érdemes hozzászólásával. Zsuzsának pedig gratulálok a jó eredményeihez. Ez azért is fontos, mert magamról tudom, milyen nehezen érhetők el a normál értékek. Ő tanult az édesanyja példájából és nem akart hasonló helyzetbe kerülni. Jól tette. Csak ezt tudom ajánlani mindenkinek. Ha egyszer cukorbeteg lett, tanuljon, tanuljon. Ismerje meg önmagát és a betegségét, de ne háborúzzon ellene, mert azt úgy sem fogja legyőzni. Viszont, ha elfogadja a helyzetét és tanul, akár a saját, akár a mások hibáiból és megtanulja elfogadni a felé nyújtott segítséget, sokkal könnyebben elviselhetővé válik a helyzete és igazából élhetővé válik az élete!

Én is csak azt tudom mondani el kell fogadni.Én dolgozom az ég világon mindent csinálok ép csak annyi hogy evés elött szurok ami már rutin nem is gond és mérek.Egy kis oda figyelés és ennyi.Semmivel sem vagyok többet beteg mint a munkatársaim söt kevesebbet.

Katalin utolsó mondatát folytatnám. Aki krónikus beteg és rendszeresen jár kontrollvizsgálatra, rendszeresen találkozik az orvosával. Ismeri önmagát és a betegsége sajátosságait, sokkal könnyebben ismeri fel az egyéb zavaró tüneteket is ezáltal időben kerülnek felismerésre olyan problémák is, amelyek egy súlyosabb betegség előjelei lehetnek. Ebbe az esetben sokkal több  esély van a gyógyulásra.

 Köszönöm szépen a sok okos válaszokat ,lehet belőlük tanulni!!

Képzeljétek nem olyan rég volt egy beteg,aki semmiképpen nem akarta  elfogadni az inzulint, de  főleg magától a cukorbetegségtől félt és úgy érezte az inzulinnal már nem tudna teljes életet élni. Én nagyon régről ismertem,és reméltem sikerül elfogadtatni vele,hogy nem dől össze a világ,ha egy picit oda kell figyelnie a rendszeres étkezésre, a vércukor mérésre stb… . Egy reggel felhívott és azt mondta" jó pszichológus vagy".Na pszichológus nem vagyok ( arra megvan az Eszterünk) , de ez több volt egy köszönetnél és remélem minden jól alakul, bizakodom benne,hogy minden rendben lesz.  

Gratulálok Sárika! megmentettél egy életet!!!