Szeretném megosztani a tapasztalatomat, hátha ti is így jártok.
Nemrég elromlott (?) az Ideál készülékem, mert nem kapcsolt be méréskor és én sem tudtam bekapcsolni. Elküldtem a szervizbe, pár napon belül a múlt héten vissza is kaptam. Az elvégzett javítások felsorolásában elemérintkezési hiba szerepel. A szerviz megjegyezte, hogy mi a teendő ha a készülék lefagy.
Ebben az esetben, ha készülék nem kapcsolható be ill. ki és az elemek jók, ki kell venni az elemet és kb. 15 másodpercig nyomva kell tartani a KI/BE kapcsoló gombot, majd visszahelyezni az elemet. A dátum beállítása után pedig már lehet újra mérni. Hát ez valóban működik, hiszen ma ismét nem tudtam bekapcsolni a készüléket és így tettem, ahogy javasolták. Valóban ezt követően be lehet kapcsolni a készüléket, a memóriában megmaradnak a korábbi mérések.
Valaki járt már így?
Azért nem örülök nagyon, hiszen ha leesik a vércukrom, és sürgősen mérnem kell, akkor nem nyugtat meg, hogy még +5-10 percig kell a készüléket állítgatni, az elemet ki-be tenni, mert ilyenkor elég gyenge is vagyok. Ha többször előfordul azért felfogom hívni a szervizt és lehet, hogy ez lesz a tartalék készülék és próbálkozom a Trenddel, hátha jobban beválik.
Köszönöm a tanácsot, mindenképp fogok mérni a férjem még szerint 2-ig nem fekszik le, mondtam, hogy éjfél után keltsen fel mindenképp. Figyelni fogom, ha gond van, van szőlő a hűtőben végszükség esetén eszek belőle.
Sziasztok! Nem volt gond az éjszaka, úgy tűnik nem adtam be duplán az inzulint. Ma reggel is 5,8 volt a vc. Nem szokott leesni ezért nem is szoktam pótvacsorázni.
Sziasztok! Anita azt nem tudom,hogy milyen gyorsan emeli a vércukrot?
Gyöngyi akkor békésen telt az éjszakád, örülök én is neki 🙂