Szeretném megosztani a tapasztalatomat, hátha ti is így jártok.
Nemrég elromlott (?) az Ideál készülékem, mert nem kapcsolt be méréskor és én sem tudtam bekapcsolni. Elküldtem a szervizbe, pár napon belül a múlt héten vissza is kaptam. Az elvégzett javítások felsorolásában elemérintkezési hiba szerepel. A szerviz megjegyezte, hogy mi a teendő ha a készülék lefagy.
Ebben az esetben, ha készülék nem kapcsolható be ill. ki és az elemek jók, ki kell venni az elemet és kb. 15 másodpercig nyomva kell tartani a KI/BE kapcsoló gombot, majd visszahelyezni az elemet. A dátum beállítása után pedig már lehet újra mérni. Hát ez valóban működik, hiszen ma ismét nem tudtam bekapcsolni a készüléket és így tettem, ahogy javasolták. Valóban ezt követően be lehet kapcsolni a készüléket, a memóriában megmaradnak a korábbi mérések.
Valaki járt már így?
Azért nem örülök nagyon, hiszen ha leesik a vércukrom, és sürgősen mérnem kell, akkor nem nyugtat meg, hogy még +5-10 percig kell a készüléket állítgatni, az elemet ki-be tenni, mert ilyenkor elég gyenge is vagyok. Ha többször előfordul azért felfogom hívni a szervizt és lehet, hogy ez lesz a tartalék készülék és próbálkozom a Trenddel, hátha jobban beválik.
Gyöngyi a 8,6 még belefér!
Figyeld meg melyik reggeli emeli meg, mit eszel? Nincs tej,vagy tejpor a kávéban ami gyorsan emel.
Szerintem is a bázis inzulin a kevés, és azért azt is figyelembe kell venni, hogy étkezés után természetes, ha 2-3 értékkel felmegy ( nálam nem normális, hogy lefele megy). Gyöngyi nem vagy egyedül azzal, hogy a nagy melegben rosszabbak az értékek, ezzel én is így vagyok, sűrűbben kell mérnem. Lehet, hogy a tartós köhögés megbolondítja a szervezetet, akár ez a köhögés egy légúti gyulladás miatt is lehet, ami mindent borít.
Lehet, csak már a pulmonológián és a gégészeten nem találtak semmit. Úgyhogy már csak a gasztroenterológia maradt. Majd szeptemberben elindulok oda is.A kávéba egy minimális rizsitalt teszek.
Egyébként szinte minden reggel ugyanazt eszem, ugyanannyi gr. CH-t (mérem), van mikor nagyon megemeli a cukrom és van amikor meg normális vagyis max. 2,5-el több a kiinduló értéknél, és olyan is, amikor már 11 fele leesik a cukrom 4-körüli értékre. Szóval változó. Nyilván a front is behatároló és a hormonális változás. Csakhogy most hetek óta valahogy rosszul tolerál mindent. Már alig merek enni. Ma jóval kevesebb Ch-t fogyasztottam, mint az előírt, így voltak normális értékeim. Reggeli 15-18 gr CH 7,8 1,5 óra múlva 7,0. Ebéd előtt 5,6 2 óra múlva 5,7. Vacsora után 2 órával 7. Most este 22-kor 5,8. DE ennek az volt az ára, hogy jóval kevesebb CH-t fogyasszak és a NovoRapidból pedig a szokásos adagot adtam.
Reggelire kb. 25 g. Ch-nak megfelelő értékben barna magvas gluténmentes kenyeret, növényi vajjal megkenve, felvágott és minimális reszelt pannónia sajt és csirkemellsonka felvágott. A kenyér CH tartalma egyébként 100 g 47,4 g CH-t tartalmaz. Ebből max. 50 g.-ot szoktam fogyasztani, vagy kevesebbet, ma 32 g-ot ettem.
Gyöngyi ha ennél reggel egy paradicsomot,vagy paprikát az elhúzná a CH felszívódást és nem menne le a vércukrod délelőtt. Próbáltad úgy,hogy az inzulin beadás után vársz és úgy eszel?
Ja azt elfelejtettem, hogy eszek paprikát. Egyébként szoktam kb. 5-10 perccel reggel hamarabb beadni az inzulint. Most meg képzeld beadtam 22 E insulatardot, és aztán kezdtem gondolkodni, hogy nem-e adtam már be vagy csak felráztam. Mi történik, ha véletlenül kétszer adja be magának a beteg? Ez most felmerült bennem. Szerintem nem adtam be, de most elbizonytalanodtam, kicsit a fejem is fáj egész nap.
Ha kétszer adod be az Insulatardot akkor ne aludjál el ! Éjjel mérd gyakran a vércukrod, egyél + CH-t, gyümölcslé,vagy tej, keksz. Este 5,8-as vércukor mindenképpen kevés,azzal nem szabad lefeküdni pótvacsora nélkül. Gondold át mikor tetted be a patront, számítsd ki,hogy hány E fogyhatott el. Egy patronban 300 E van.
Sára, a tehéntej kiváltására szolgál a rizstej és kókusztej is, a tehéntejfehérje allergiások is ezt fogyasztják.