D-Cont Ideál lefagyása

KérdésekD-Cont Ideál lefagyása
Gyöngyi kérdezte ennyi ideje: 10 év

Szeretném megosztani a tapasztalatomat, hátha ti is így jártok.
Nemrég elromlott (?) az Ideál készülékem, mert nem kapcsolt be méréskor és én sem tudtam bekapcsolni. Elküldtem a szervizbe, pár napon belül a múlt héten vissza is kaptam. Az elvégzett javítások felsorolásában elemérintkezési hiba szerepel. A szerviz megjegyezte, hogy mi a teendő ha a készülék lefagy.
Ebben az esetben, ha készülék nem kapcsolható be ill. ki és az elemek jók, ki kell venni az elemet és kb. 15 másodpercig nyomva kell tartani a KI/BE kapcsoló gombot, majd visszahelyezni az elemet. A dátum beállítása után pedig már lehet újra mérni. Hát ez valóban működik, hiszen ma ismét nem tudtam bekapcsolni a készüléket és így tettem, ahogy javasolták. Valóban ezt követően be lehet kapcsolni a készüléket, a memóriában megmaradnak a korábbi mérések.

Valaki járt már így?

Azért nem örülök nagyon, hiszen ha leesik a vércukrom, és sürgősen mérnem kell, akkor nem nyugtat meg, hogy még +5-10 percig kell a készüléket állítgatni, az elemet ki-be tenni, mert ilyenkor elég gyenge is vagyok. Ha többször előfordul azért felfogom hívni a szervizt és lehet, hogy ez lesz a tartalék készülék és próbálkozom a Trenddel, hátha jobban beválik.

34 Válasz
Sára Biró answered 10 év ago

 Köszönjük a gyakorlati tanácsot, ugye mindig lehet tanulni 🙂

Sára Biró answered 10 év ago

 Gyöngyi mi újság?

Gyöngyi answered 10 év ago

Megbeszéltem a szervizzel, és portósan visszaküldtem a készüléket. Kértem annak cseréjét. Kicserélték, azt írták, hogy a műszeres vizsgálat rendben találta a készüléket, de a kérésemre kicserélik.
Remélem, most egy ideig nem lesz ilyen problémám. Végül is korrekt volt a szerviz, úgy gondolom. Nekik sem éri meg, hogy hetente beküldjem a készüléket, mert egy ilyen alkalom 3300 Ft-ba kerül.

Sára Biró answered 10 év ago

 Gyöngyi érdeklődtem nálunk a gyógyszertárban, ők 500 forint postadíjat szoktak fizetni. Értékkel tetted fel? Nem értem,hogy került olyan sokba 🙁 ??
Örülök,hogy rendeződött és korrektek voltak.

Gyöngyi answered 10 év ago

Igen, értékkel, és megjelölve, hogy törékeny. Mostanában olyan sokat lehet hallani postai kézbesítési hibákról, azért nem volt olyan olcsó. Én teljes áron vettem.

Sára Biró answered 10 év ago

 Értem Gyöngyi,akkor ezért volt annyira drága 🙁

Sára Biró answered 10 év ago

 Mi újság Gyöngyi? Rég láttunk.

Gyöngyi answered 10 év ago

Köszönöm kérdésed, nem sok változás van. Köhögök ugyanúgy, sajnos. Fogyni sem fogytam. Az ellipszist tekerem továbbra is rendszeresen. Most inkább az aggaszt, hogy már 1-2 hete vagy több is a szervezetem most sokkal rosszabbul tolerálja a bevitt szénhidrátot. Pld. reggel 25 gr. Ch-t sem fogyasztottam, és 7-ről 10,2-re emelkedett a szokásos 12E NovoRapid beadása után 1,5 órával. Azt figyeltem meg, itt másokkal ellentétben, hogy nekem a melegben rosszabbak az értékeim. Most szabin vagyok 2 hete, volt olyan nap amikor délelőtt és délután is 45 percet tekertem az ellipszist, hogy jobb legyen az értékem. Az biztos, hogy ami reggelre CH mennyiség elő van írva az adott inzulin mennyiséghez, azt soha sem fogyasztom el, mert akkor lehet, hogy 15 lenne a cukrom és nem ennyi. Szinte naponta tekerem az ellipszist, de legalábbis minden második nap.

Sára Biró answered 10 év ago

 Szia Gyöngyi! Ha 7-ről indul a cukrod akkor nem a reggelivel van a baj,hanem a bázis inzulin kevés. Nem tudom,hogy egyeztél az orvosoddal, hogy emelhetsz-e a bázis inzulinon? Mindenképpen éjszaka mérjél vércukrot és ha nem alacsony ( 6 felett van), akkor emelj az éjszakai inzulinon, vagy keresd meg a diabetológusod!

Gyöngyi answered 10 év ago

Ritkán magas reggel a cukrom, este zártam 8,8-al, valószínűleg nem mértem fel jól a vacsora CH tartalmát, vagy nem tudom. Szóval, mivel későn jöttem haza így már nem tudtam mozgással korrigálni. Szóval a reggeli értékem a 6-ot nem szokta meghaladni, viszont ha a kezdő érték 6 akkor is felmegy 10-re a reggeli után