Csökkenteni fogja az egészségbiztosító azoknak a betegeknek a gyógyszertámogatását, akiknek az együttműködését az orvosok nem találják megfelelőnek. A Népszabadság információi szerint az orvosok ellenőrizni fogják, hogy a betegek leszoktak-e például a dohányzásrol
Büntetést fizetnek jövőre azok a betegek, akik nem viselkednek elég jól az egészségügyi kormányzat megítélése szerint: az orvosaik fogják ellenőrizni, hogy leszoktak-e a dohányzásról, lefogytak-e, vagy kellő mozgással leszorították-e elfogadható értékre vérnyomásukat" – írja a Népszabadság egy birtokába került kormányzati dokumentumra hivatkozva. A lap szerint ha a beteg együttműködését nem találják megfelelőnek, akkor az egészségbiztosító csökkenti a gyógyszereikhez való közösségi hozzájárulást, így akár kétszer annyit is fizethetnek a gyógyszerekért. gyógyszerekért.A "beteg-együttműködési" programot először a keringési problémákkal élők és a krónikus tüdőbetegségben szenvedők körében próbálnák ki. A betegeknek vállalniuk kell, hogy mozgással, étrendváltással, rendszeres gyógyszerszedéssel javítanak az állapotukon, különben többet kell költeniük a gyógyszerekre. A lap szerint azoknak, akik nem vesznek részt a dohányzásleszoktató programban, 1500-3000 forintról 4000-6000 forintra is nőhet a gyógyszerköltsége. Erröl mi a véleményetek?
Ki lesz jogosult mindezek elbírálására. Legelőször is az oktatásban, gondozó hálózatban, az egészségügyi egyesületekben és minden egyéb rendelkezésre álló fórumon el kellene kezdeni a felvilágosító tevékenységet, népszerűsítést, oktatást, valamint olyan tisztességes jövedelmet kellene biztosítani a dolgozó és beteg emberek számára, amiből könnyedén meg tudnák vásárolni az egészséges élelmiszereket. De kedves, nagylábon élő képviselő és kormányon lévő uraim, csak egy rövidke megjegyzés: mondjuk a havi 28.000 forinthoz jutó rokonom hogyan ossza be a havi fizetését????????? A zsíros kenyér is luxus cikk náluk. Szívesen dolgozna és venne egészséges élelmiszert, ha futna rá. És akkor teljes lelki nyugalommal állna a túlsúlyát elbíráló (esetleg titokban dohányzó, mert kivételek mindig is lesznek) bizottsági tagok elé. Megint a háziorvosokra testálnák a felelősséget? Talán megalakul majd a kövéreket kergető, dohány illat szagoló, békés családokra a vasárnapi ebéd után rárontó alkohol kommandó. Ezek rémlátomások ugyan, de lassan mégis valósággá válhatnak. Néhány éve még nevettünk, jobb esetben csak mosolyogtunk a román kórházi viszonyokon. Hát uram, láss csodát. lassan már le is hagytuk őket. Nem is sorolom fel, hogy ma mit tapasztaltam a szemészeti szakrendelő előterében, mert felrobbanok az indulattól.
Egy dolog biztos: a káosz, káoszt, a rend rendet szül. Tehát először az alapokat kell rendbe tenni és jöhet a felépítmény, majd a követelés.
Hol és ki húzza meg a határt? Lesznek méretarány táblázatok, vagy átveszik Rákosi MHK mozgalmát és kötelezővé teszik a tömegsportot (MHK=munkára harcra kész) Minősítési szinteket állítanak föl? Lesznek kivételek? Mi lesz a pajzsmirigy problémák miatt gyógyszert szedő és emiatt meghízott emberekkel? Stb. Vagy sablon ajtókat állítanak fel a gyógyszertárak bejáratánál: aki átfér az nem fizet, aki kinn reked, az fizet, vagy pusztuljon? És kinek az adójából fizetik majd a túlsúlykommandó tagjait, ja és azok erőszakot is alkalmazhatnak?
Na nem is fokozom tovább mert az emberi hülyeségnek nincs határa
Már így is bünteti az élet….. menjenek a francba az idióta ötleteikkel ! Az, hogy egy cukorbeteg havonta 10.000 felett költ gyógyszerre és egyéb kütyükre….. nem elég büntetés? Az alkoholistákat, a drogosokat és a suicideket "ingyen" gyógyítjuk… illetve azt is a mi adónkból finanszírozzák!
…bocs, de kicsit elszállt az agyam !!
Jaskó tökéletesen igazad van,Rubint Rékát egy cukorbetegből sem fognak csinálni sőt Norbit sem!! Juditka én is igen felvagyok háborodva!!
Kedves Mindenki!
Teljes mértékben megértem a felháborodásotokat, de szeretnék elmesélni valamit.
Én egy érrehabilitációs osztályon dolgozom, ahol gyakran a magas vérnyomás és a cukorbetegség, mint társbetegségek, megjelennek. Ugye, betegként vannak jogaink és vannak kötelességeink. Jogunk van mindent tudno a betegségünkről, annak következményeiről, a kezelések lehetséges mellékhatásairól. DE! Kötelességünk együttműködni a kezelőorvossal, és mondjuk csökkenteni vagy abbahagyni pl a dohányzást, betartani a diétát.
Nem Veletek, a tudatos, magukkal foglalkozó, az orvost komolyan vevő betegekkel van a baj. De sajnos Ti vagytok kevesebben. Valahol jogosnak érzem a "büntetést", noha a kivitelézésével kapcsolatosan nekem is nagyon nagy fenntartásaim vannak, mint Jaskónak.
De ha nem teszünk semmit, sok beteg ugyanúgy tovább fogja magát mérgezni, ártani fog magának, mert nem tartja be a szabályokat. Az ilyen intézkedések mindig azoknak fájnak igazán, akik rendesen vigyáznak magukra. Ez baj, de valamit akkor is tenni kellene, hogy a többi beteg is tudatosan figyeljen magára.
Nektek minden elismerésem, mert jó látni, hogy azért vagytok, (és talán nem iy olyan kevesen), akiknek fontos az életük és a családjuk, hogy velük maradhassanak, amíg lehet.