Az egyén felelősségvállalása, mint gyógyító tényező a cukorbetegség kezelésében.

KérdésekAz egyén felelősségvállalása, mint gyógyító tényező a cukorbetegség kezelésében.
jaskó kérdezte ennyi ideje: 10 év

Szerintetek mennyire lehet minden felelősséget az egészségügye személyzetre hárítani a cukorbetegség kezelésében? Honnan kezdődik az egyén felelőssége? Kell e a betegnek tenni önmagáért? A benneteket kezelő eü. személyzet mennyire támogatja az ilyen irányú törekvéseiteket? Függni kell, vagy együttműködni?

39 Válasz
Best Answer
Nagy Mária answered 10 év ago

Kedves Sára!
Ezt a klubot éppen a kisgyermekes szülők hozták létre, alternatívát keresni azok által,
akik már meggyógyultak vagy jó úton haladnak efelé.
Én nem Pesten élek, utazni meg gyűlölök, tehát nem vagyok ebben érdekelt.
Úgy halkan megjegyzem, hogy nagyon szomorú dolog, hogy akik próbálnak tenni
a cukorbetegekért, azok utasítják el legjobban az új felfedéseket, pedig nekik kellene
leginkább topon lenni az új kutatásokat illetően.
Ez ismétlem, egy alternatíva, aki él vele jó, aki nem, hát nem.
Szép estét.

katalin answered 10 év ago

Rájuk háritani nem lehet.Természetesen a tanitás rájuk hárul de a betartás a betegre  és itt vannak gondok.Az eggyüttmüködés mindenkinek haszon.Ezt tudom személyesen mert biztos nem lennék ilyen joba a Sárival ha nemtartanám be a dolgokat.

Zsuzsanna Német answered 10 év ago

 Tudnék válaszolni,de inkább nem válaszolok,csak annyit" mindennek van határa"!!

Marika answered 10 év ago

Szerintem a legfontosabb dolog a beteg és a gyógyító személyzet együttműködése .A cukorbetegség karbantartása csapatmunka és szerintem a beteg hozzáállása a legfontosabb tényező . Mindenkinek nem foghatja a kezét egy orvos vagy nővér , ezen kivül a család hozzáállása is nagyban befolyásolja hogylétünket .

jaskó answered 10 év ago

Addig a pillanatig, amig csak egy munkadarabként voltam kezelve, nem mentem semmire. Viszont, amikor olyan gondozói környezetbe ketrültem, ahol egyre nagyobb önállóságra ösztönöztek. Ráébredtem a saját felelősségemre a gyógyulásom érdekében. Nehezen viseltem, ha nem lehettem részese a saját életvitelem kontrollálásának. Iványi Tanár úrnak hála máig komolyan részese vagyok egy folyamatnak, aminek eredménye a viszonylag "tünetmentes" diabetesz. Nagyot változott a világ. Rugalmasan kell alkalmazkodnunk a mindennapok által támasztott követelményekhez. Nem lehet cél az orvosunk becsapása, a saját vétkeink, hibáink áthárítása az eü személyzetre. Otthon nem ők ássák fel a kertet, nem ők vétenek a diétahibát. Nem ők eszik meg a süteményeket,  és nem ők szenvedik el a következményeket, hanem mi. Aktívan kell kivenni részünket (saját érdekünkben) a gyógyulási folyamatból. Tanulni kell, vállalni kell a felelősséget a döntéseink következményeiért. nem szabad nemtörődömnek, legyintőnek lenni, hiszen a hibáink miatt egyszer megkapjuk a "méltó büntetésünk". Úgy ítélem meg, hogy a diabetesz talán már egy sajátos életforma (nem önként vállalt) Lehet vele jól együtt élni és jól visszaélni vele. De a pofonokat nekünk kell elszenvedni, bárhogy próbálunk elbújni előle.

Hné M Melinda answered 10 év ago

 Ez egy TEAM munka kell, hogy legyen. Helyettünk nem tudnak diétázni, nem tudnak számolni, de viszont meg kell tanítani bennünket, megpróbálni figyelembe venni a saját tapasztalatomat is, mert nem mindig úgy működik, ahogy a nagykönyvben meg van írva. 

Sára Biró answered 10 év ago

 Nagyon jó a téma felvetés,mivel nap-mint nap foglalkoztat ez a gondolat. Bárki véleményét meghallgatom,nagyon szívesen fogadom az új ötleteket,mégis sokszor úgy érzem "falra hányt borsó"!
Tudjátok én mindig a beteg oldalán állok,de amikor valakinek elmondom,leírom hogy egy inzulinos cukorbetegnek mindig legyen a táskájában hypo elhárításához szükséges kellék,és sokadszorra sincs,mondjátok meg akkor mit tegyek,-ünk??? Sokszor megkérdezem mi van a táskában és bizony naponta van olyan beteg akinél nincs semmi,vagy nem hozza az inzulinját,arról ne is beszélni,hogy autót vezet és nincs nála vércukormérő!!! Tudom sok betegnek mindent nem lehet elmondani,de én most konkrétan olyan eseteket írtam,akiknek elmondtam:nem egyszer,hanem többször.  Egyik nap megkérdezte egy kolléganő"hogy nem unod ezt ennyiszer elmondani?". Na és miért is nem,mert szeretem amit csinálok,ilyen egyszerű a válasz. A negatív kritikát is szívesen veszem,ha az építő jellegű és nem kötekedés.
Néhányan jártok hozzánk,így írjátok meg nyugodtan a véleményeteket mi a jó,min kellene változtatni a betegoktatást illetően?! Vagy bármilyen ötletetek van szívesen fogadom!
Most épp általános kritikákra" vágyom",mert meglepődtem amikor egy bejegyzésnél azt olvastam,hogy a betegnek nem mondták el egy nagy kórházban hogyan kell enni,meg kiadták egy egész napra a zsemléket stb…..

Krisztina Kiss answered 10 év ago

Sajnos Sári tudja ismerösömel járok oda , de már minden kébzeletett felül múl és hiába . Soha nincs nála semmi . Sem cukor mérő, sem inni való, semmi étel. No és igy indul útnak. Szinte semmit nem tartbet be mert, hogy ő mindig éhes. Reggel is éhgyomori cukor értéke 9.6 volt . Sári már ezerszer mindent a szájába rágot le is írja neki . És pár nap után ö máskép gondolja . Dupla szövödményes szemével rosszul lát , nyaki ér csere műtétje volt. És ez sem elég. Most mit lehet vele csinálni? Szerintem semmit!

Tri-Ton answered 10 év ago

 Jaskó !  Nagyon jó ez a kérdés és téma. Véleményem szerint az egyéni felelősségvállalás az első. ( legalább is nálam ) Szeretek magam dönteni a sorsom felől, épp ezért az egészségügytől csak némi segítséget kérek. Döntés mindig is az enyém volt, bármilyen orvos ötletet és javaslatot adhat, de nem dönthet helyettem. Meggyőzhet az igazáról és elfogadom, de ha nem tud meggyőzni általában be is fejeztem vele. Egyrészt ezért is sajnálom nagyon Szabó Főorvos Úr barátomat. Míg szinte idegenként magázódva beszéltünk egymással addig is egyenrangúként kezelt és nem akart ,,felülről dirigálni,,  Részben ezért is jutottunk a baráti viszonyig, másrészt Sárika türelme és hitelessége sokat vett vissza a ,, tudatlan csökönyös viselkedésemből,, ! Sajnos ennek vége és még mindig tanácstalan vagyok a ,,hogyan-tovább,,-al kapcsolatban.

jaskó answered 10 év ago

Igatad van Tóni! Ha nincs meg a kölcsönös bizalom és a kölcsönös elfogadás, akkor külön külön egyik megoldás sem működik. Hiába kapok én dogmákat, hiába próbálnak leszidni, semmibe venni, ha nem vagyok rá fogadóképes, akkor a legtudósabb ember tanácsi sem érnek semmit. Viszont, ha az elfogadás működik, akkor sokkal bátrabban hozom meg az egyéni döntéseimet és sokkal bátrabban vállalok értük felelősséget, mert tudom, ha mégis gond adódik van hová és van kihez fordulni. Ha ez rendben működik, akkor az önállóság is sokkal eredményesebb. Viszont az önállóságot is tanulni kell. Nem is keveset, nehogy felelőtlen egyénieskedésbe csapjon át. És még egy fontos dolog. Nem szabad sem önmagunkat, sem a minket kezelő eü dolgozókat becsapni, átverni, mert a végén egy félresiklott kezelés utóhatása mindig rajtunk csattan. Tulajdonképpen ezt az oldalt, a KeVa-t is azért szerettem meg, mert őszinte vélemények táródnak fel, ütköznek. Tanulunk és biztatást kapunk az önálló életvezetés kialakítására. Szembesülünk a hibáinkkal és sikereinkkel. És elenyésző kivételtől eltekintve senki sem akarja ráerőszakolni a saját tapasztalatát, meggyőződését a másikra. Ez amúgy sem működik, mert egy idő után ellenérzést kelt. Másrészt egyáltalán nem biztos, hogy másnál is eredményes lesz. Szerintem a mottó: "Nálam ez így működik" És innen már újra belép az egyéni felelősség és az egyén döntési szabadsága.

Sára Biró answered 10 év ago

 Tóni köszönöm:-),nyugodtan keressél segítek,de a döntést majd Neked kell meghozni. Jaskó köszönjük a sok értékes hozzászólást,tapasztalatot. Tényleg annak örülnék,ha minél többen írnátok erre a kérdésre,hogy Ti hogyan látjátok?!