Ti már voltatok tanácstalanok a diéta terén?
Jártatok már úgy,hogy azt hittétek ez a cukorbetegeknek való étel?
Ki tudtok egyáltalán igazodni az étrendet illetően?? Kértek segítséget, vagy az interneten megjelenő különböző "diétás tanácsoknak "bedöltök??
Betegségem kezdeti szakaszában, amikor a sok segítőszándékú rokon és ismerős, csak úgy sajnálatból, szánalomból egyxre másra hordták a diétásnak nevezett nassolni valókat, engedtem a kísértésnek és bizalommal voltam az ilyen feliratokkal ellátott élelmiszerek irán. Ettem, sőt faltam a diétás csokit, a nápolyi szeleteket és így tovább…. A komfortérztem egyre romlott és egyre magasabbak lettek a cujkraim. Okokatkeresvén kizárásos alapon jutottam arra a következtetésre, hogy ezek sem jobbak az átlagos csemegéknél, sőt ! Csupán lassabban, de igen tartósan emelik a cukorszintet. Akkor még nem volt műszerem , csak az érzéseimre hagyatkozhattam. De így volt ez a többi élelmiszerrel is, mivel a korai diabeteszesek dackorszakát éltem. Nem akartam tudomásul venni és nem akartam elhinni, hogy beteg vagyok. Az első 10 évem erre ment rá. megjelentek a szövődmények. Megijedtem és ez az ijedtség indított el annak irányába, hogy "megjavuljak". Ez a javulási szakasz újabb 10 éves időszakot ölelt fel. Ez alatt mindenféle étellel kísérleteztünk, sőt az elkészítési módokat is figyelembe vettük. Korábban megéltem az "Öt zsömlés" időszakot, de a " húst hússal" korszakot is. Ezeket orvosi tanácsra kellett "elkövetnem". Hát nem volt jó. Ekkor a Dr Oláh Andor Reformkonyha című könyve alapján a felességem teljesen átvariálta az étkezési szokásainkat. Hosszú lenne leírni azt a folyamatot, mely alapján megtaláltuk az általam helyesnek vélt utat. Ez az un. liberalizált diéta volt. Természetesen akkor nem így hívtuk, de a lényeg ugyan az volt. Változatossá tettük a menűsort, bejöttek a főzelékek, saláták, a gyümölcsök,. Kíméletesebb elkészítési formát al lkalmazott a nejem és egyre jobban lettem. Zsír helyett olaj, párolás, stb és jöttek a mérlegelések és a nagy számolások. Kezdetben kezelőorvosom hitetlenkedve fogadta a beszámolóimat, de az eredmények jöttek. 1994.be Gyulán hallottam először a liberalizált diéta elnevezést. Dr Fövényi József előadásában hangzott el és szinte 100% ba megegyezett az én módszeremmel. Az étrend változatos, ízletes, de a mennyiségi és minőségi korlátok figyelembevételével készül és úgy is fogyasztom. Mértük az összetevők CH és kalória mennyiségét. Mértük az adagok összesített CH és kalória tartalmát és figyelembe vettük a alapanyagok CH tartalmának felszívódási gyorsaságát. Ma már otthon nem nagyon mérek, hiszen az egalizált adagjaim értékeit ismerem és csak ritkán csapódok be. Diétás élelmiszereket, édességeket egyáltalán nem veszek és nem fogyasztok. A csodadoktorok és diétafenomének erőszakos nyomulását elhárítom és követem a saját jól bejáratott szokásaimat, melyeket visszaigazolt az élet és a laboreredmények. Jól vagyok, a testsúlyom kb 20 éve azonos szinten mozog (82-84kg)
Az erőnlétem jó és sok, kezdeti szövődményem megállt, sőt van olyan, amely myomtalanul eltűnt. DE! a diabeteszem az megmaradt. Megtanultam élni, együtt élni vele, több kevesebb sikerrel jó szinten tartani. Ha valaki tanácsot kért tőlem, soha nem mondtam, hiiszen nem is tehetem, hogy az én módszerem a jó és csak az a jó. Csupán annyit, hogy az én életvitelemhez ez megfelel és nálam így működik. Mindig elmondtam a hibáimat és az eredményeimet is. Nagyon fontos: kizárólagosan jó eredményt, esetleg cukorbetegséget elmulasztó csodaszer, csodamódszer, diéta nincs!!! Csak Önképzés, tapasztalatszerzés és a gyakorlat alapján megszerzett önismeret és így kialakított szokásrend van, ami az adott személynél már akár jól is működhet! De ez nem jelenti azt, hogy másnál is beválik ugyanaz!
Nagyon köszönöm Jaskó,hogy megosztottad a több évtizedes tapasztalataidat velünk.Többiek, vélemény???
Először is szép napot mindenkinek,rég nem jártam itt. Hát én is beleestem néhány csoda diétába….elején sok főzelék és a zsemle…jó kis hízás lett a vége….majd hús hússal… kezemen jó kis ízületi gyulladás lett….diétás termékek…nekem is csak ártottak,így egyáltalán nem fogyasztok …ma már mindent eszem,mintha nem lennék cukros,-persze cukros habos-babos sütik nincsenek-csak a mennyiségre figyelek és az időpontra,hogy lehetőleg azonos időben egyek vagy ha nem akkor is mérjek és az érték dönti el,hogy kell e ennem egy-egy falatot a hypo elkerülésére vagy kihagyhatom az étkezést. Meg kell mondjam így nem is stresszes ez az egész,nem kell azon görcsölnöm mit lehet és mit nem és jobban is érzem így magam.
Szia Edina! Örülök,hogy jelentkeztél. Mi van a baba projekttel?Részletsebben írhatnál a fogyókúráidról.Köszi!
Szia Sára.Hát mindig van valami…. volt egy jó kis éhínséges,végrehajtós,összeomlós korszakunk…lassan összeszedjük magunkat+ egy hét múlva megyek kórházba,mert hangszálbénulásom van…nem tudják mitől.Már azt is hallottam lehet cukortól is.Nem tudom.Szóval utóbbi időben eléggé felborult a cukrom,hisz sokszor enni se volt mit,nemhogy hypot kezelni,így kevesebbet adtam is be.De most,hogy itthon vagyok újra sokat mérek és odafigyelek.Tudok miből főzni rendesen.Célunk ,hogy idén meg legyen a zöld út a lombikra.Még van addig pár vizsgálat de azok addigra meglesznek.
A diétával kapcsolatban:Az elején naivan mindent betartottunk… főzelékek… napi 3 zsömle…eredmény 13 kg plusz… meg,hogy húst azt lehet bármennyit….attól meg ízületi gyulladás lett.Próbáltam,hogy délelőtt csak gyümölcs fogyasztás és 6 óra után nem enni…. ez sem ment mert délelőtt sav marta a gyomrom és jól puffadtam egész nap este meg szintén gyomorfájás.Az elején csak diétás édességet ettem….éreztem valami nem jó… sokszor rosszul voltam és a cukrom is pocsék volt.Ma már tudom én este tudok enni gyümölcsöt,diétás terméket sose eszem,édesítő csak reggeli kávéba é ha néha sütök sütit abba.Nálam a sült krumpli a nyerő és rizs nem.Van akinél pont fordítva működik.Ha édességet ennék inkább eszem normál cukrosat csak keveset,leginkább fagyit.Mivel még mindig nem reggelizem lassan megtanulom mennyit kell adnom ha csak kávézom reggel.Személy szerint már nem nézegetek kifejezetten cukrosoknak való recepteket….még mindig túl finnyás vagyok… 😀 .Mindent eszem a gulyáslevestől kezdve pörkölt,főzelék,saláták…csak elkészítésre,mennyiségre és az időpontra figyelek. Szerintem ha valaki bármit is ki akar próbálni tegye meg,hisz veszteni valója nincs,de józan ész keretei között tegye és sűrűbben mérjen.De az étkezés tényleg olyan,hogy mindenki magának tudja kitapasztalni mi a jó… és tényleg a csodaszerek önmagukban nem érnek semmit…