A dicséret mint gyógyító tényező?

KérdésekA dicséret mint gyógyító tényező?
Sára Biró kérdezte ennyi ideje: 10 év

Az üzenőfalat olvasva ez a kérdés merül fel bennem. Akik hozzánk járnak bizony szoktak dicséretet kapni, ha sikerül a kitűzött cél egy parányi részét is megvalósítani.
 
"  Picit dicsekszem: voltam laborba és 6,2 az átlag értékem, azután voltam a rendelőben, ahol dicséretet kaptam a jó eredményeimért, azután voltam a háziorvosomnál ahol szintén megdicsért az orvos. Én már nem is bánom, hogy közben tombolt a kánikula. "

Ti,hogy vagytok ezzel, szerintetek fontos?
Szoktatok dicséretet kapni ?

11 Válasz
Best Answer
Szabó Eszter answered 10 év ago

Dicséret? Az egyik legfontosabb nevelési eszköz. Persze, fontos a hibák elmagyarázása is, de semmiféleképpen nem letolásként. Valóban, ebből tanul az ember, de a dicséret nélkül nem lesz önbizalma. Igenis szükség van a külső megerősítésre is, bár az igaz, hogy kinek-kinek eltérő mértékben.
György, igazad van, hogy ez akkor ér valamit, ha olyan embertől kapjuk, aki ismer minket, a betegséget, az erőfeszítéseinket, de sokat segíthet a betegséggel való megküzdésben is, főleg akkor, amikor kiderül a probléma.
A jókor, jó helyen, megfelelő embertől kapott dicsérte pedig igazán felszabadító lehet.

Árvai István answered 10 év ago

Alkati kérdés lehet, de szerintem aki (látszólag) nem igényli, annak sem válik ártalmára. Sőt, szerintem annak is örömet ad, aki dicsér. Pénzbe nem kerül, energiát nem vesz el mástól, környezetbarát és újra hasznosítható.
Én magam érzékeny alkat vagyok. A szidást nagyon a szívemre veszem, egy jó szótól feldobódom. Munkában is azokat a főnököket szerettem, akiknek akkor is volt egy jó szava, hacsak a kötelességemet teljesítettem.

rgyorgy answered 10 év ago

Különös, de nem reagálok a dicséretekre. Nem is szeretem. Magam eltudom dönteni ha valamit jól csinálok, és az elégedettséget tartom gyógyító hatásúnak. Amit értékelek az az, ha az elkövetett hibákra hívják fel a figyelmemet. Ebből legalább lehet tanulni.

Marika answered 10 év ago

Szerintem kell dicsérni és korholni is mert mindegyiknek van hatása az emberre. Nem biztos , hogy az amit jónak látok az jó is , mert mindenki tévedhet , a szakember dicséretének tényleg van " súlya" .

rgyorgy answered 10 év ago

Marika, igazad van, de ez nem mindenhol működik így. Ahhoz, hogy valakit dicsérjenek a beteget, és a betegséget is ismerni kell. Nálunk a gondozóban az évenkénti egyszeri tíz perc csak arra elég, hogy elkészüljön a papírmunka, ami kell az inzulin felíráshoz. A háziorvos még nagyon fiatal, nincs tapasztalata ezzel a betegséggel kapcsolatban. A héten voltam laborban, és a Hba1c 5,3 volt, nagyjából annyi, mint mindig. A napi hatszori vc mérés majdnem mindig 4,5 és 6 mmol/l között van. Az ennél alacsonyabb piros vc értékek pedig majdnem teljesen megszűntek, köszönhetően Sárika figyelmeztetésének.

rgyorgy answered 10 év ago

Kedves Eszter!
Köszönöm a reagálásod. A véleményeddel egyetértek, valóban lelket melengető érzés, ha dicséretet kapunk, számunkra hiteles embertől.

Pityu answered 10 év ago

Igen a szakember dícséretének van súlya: Az elmúlt héten voltam urológus főorvosnál, a szokásos féléves controllon. Elküldött laborba, egy un.: "kis rutin" lelet készült, melynek 21 soráben csak egy helyen volt eltérés az életkor szerint normál értéktől (RDW mintegy 10 %.-al volt magsabb, több fajta és nagyságú volt a vörösvértest a vártnál) A lelet kiértékelése végén a Főorvos úr gratulált (amit egy kézfogással is megerősített) az eredményeimhez. Hát ez nagyon jól esett, és erőt adott a további életvietelemhez.

Christine answered 10 év ago

A dokik sokszor elfelejtik az egyik lényeges dolgot: a lelket. Hogy azt is ápolni kell, ha az nincs rendben, általában a diabetes sincs rendben. Nekem volt már hatalmas lelki zuhanás az életemben, és nem csak az értékeim lettek rosszak, de bárhova szúrtam a tűt, bekékült. Amint helyrejött a dolog, minden rendben lett.
Sokszor megyek úgy a rendelőbe, hogy áhh itt is magas lett kissé a cukrom, ott is. Aztán a doki meg örül, hogy a nagyja jó, és biztat, hogy ügyes vagyok 🙂

Sára Biró answered 10 év ago

 Igen nagyon fontos a dicséret és kell is, nagyon kell 🙂 🙂
  Christine nagyon érdekes a "kék folt és a lelki állapot összefüggése", bizony erről még nem hallottam.
 Ez a dicséret kérdés,viszont kénytelen vagyok egy picit másról is írni,  sokszor a beteg haragszik,hogy miért próbálunk neki segíteni, hogy miért nem hagyjuk békén,siet a buszra, miért hívjuk vissza korábban , vagy miért kell levetkőzni …. a tegnap egymásután 3-4 ilyen eset volt, hát szomorúak voltunk és nehéz volt túllépni,de muszáj volt,mert a következő beteggel nem lehetett éreztetni.

Christine answered 10 év ago

Először én se tudtam hova rakni a kék foltokat. Aztán helyrejött a lelki dolog, és szúrtam, és nem kékült be. Addig minden egyes szúrás úgy néztem ki, mint akit megvertek.
Sokan nem akarják elfogadni az állapotot, nah meg amíg nem fáj, nem törődnek vele. Ha meg már fáj, akkor már nagy a baj.
Sokszor nekem is gond pl.  a szemészeten az órákig várakozás, de már viszek könyvet, és elvagyok. Mindig letisztázom magamban, hogy ez kell.